Reménytelenül
Mint strucc, dugom fejem a homokba,
nem látok, nem hallok, nem gondolok
a reménytelennek tűnő holnapokra,
inkább alszom, s álmaim boldogok.
Megszűnik a létezésnek való világa,
a nappal lenyelt súlyos, nehéz falatok,
pihentető álom kellemes magánya
hív, s elsüllyednek a hétköznapok.
De felkel a nap, kinyitja szemem,
S fülembe kiáltja parancsszavát:
Te csak adj, a lelkedet is add el,
míg el nem jön a végső éjszakád.
Budapest, 2013. 05. 04.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2014-09-17 14:08:06
Utolsó módosítás ideje: 2014-09-17 14:08:06
