Vörös a tenger

Dühödten kering egy vadméh felettem,
gyűjti ajkamról az édes csókokat,
csíp és harap, fáj tolvaj érintése,
kincseimből ennyi sem marad.
Kézről kézre adtátok rab testemet,
a lélek hiába volt szeretni szabad.
Ki mondja meg, kínzótok voltam vagy
általatok lettem önző áldozat?
Hányszor ígértétek hősök és lovagok
lehetek gyengéd, törékeny szerető,
míg végül magam is összetörettem,
cserepeimen táncol a féltékeny idő.
Miért szórtátok szét a bókok pipacsait?
Úsznak, hányodnak keserűsós tengeren,
apróra törnek köves partok hiú szikláin
s nekem többé igaz szerelem nem terem.
Visszaadnám mind a kihült igéreteket,
hazugra koptatott, disszonáns szólamom,
de a forró testek reggelre csonkig égtek s
nem maradt se kanóc se viasz az asztalon.
Karmazsin harisnya feszül a lábamon,
kinek a vörös vére festette e színt?
Mindegy már, hogy enyém vagy tiéd,
hisz bűnös mind, ki szívekkel játszik,
nincs dagály, mi elmossa szégyenét.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-07-22 22:36:41
Utolsó módosítás ideje: 2014-07-22 22:36:41