Elkerülhetetlen

Van, amikor elfogynak mind a szavak,
s a lélek egy lassú kiszáradt tenger.
Nem hallatszik, csak egyetlen dallam –
az is halványan és nagyon csendben.
De úgy fáj, mert egy vers még nagyon kellene!
Mint éhes szívnek egy harapásnyi hold.
Isten kinyilatkoztat: magát vagy engem.
Ő örökmozgó: pusztába is kiáltozó.
Sikít a hallgatásom, hogy valamit vagy
valakit megérintsen, halhatatlan
akarattal. Hallhatatlan... De mintha
mindenkiben egyszerre üvöltenének
fel ugyanazon szavak. S az emberiség
egyetlen hosszú DNS-láncolat: összerebben.
Szól a rend a káoszban vagy a csendben.
Egymásba-szeretetten: jóbarát lesz
az, ki eddig nem is köszönt. Rájövök:
csak én, egyedül én vagyok mindenekben.
Otthonosan és szüntelenül érkezünk.
Soha nem jutok el hozzád, de együtt
haladunk örökre... – elkerülhetetlen.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-04-28 10:31:12
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-28 10:31:12