Átszállás nélkül

Házak faláról omlik mögém
az alkony, miközben a buszra várok.
Kipányvázott, kamasz platánok
sörényét kócolja az esti szél.
Bóbiskoló virágok tövénél
szorgosan motoz a feketerigó.

Lassan besötétedik. Ezüstös
kontúrok közé satírozott felhők
lopakodnak az égre. Esik.
Cseppjei a bőrömet érik, végig-
gurulnak, különös mintázatot
hagyva maguk után. Elcsendesedik

a tér, a város alvásra kapcsol,
csak a készenléti fények villognak
sárga-állhatatossággal.
Dobbanások fent és lent, míg bennem
ismét egy szívüresjárat indul,
megállóhelyek- és átszállás nélkül.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-18 21:43:28
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-19 07:53:56