Túléli egyedül

A megtett út innen már beláthatatlan,
hagyd, visszamenni nincs miért, a múlt veled
együtt felcseperedett, azok csak romok
mögötted, ami fénylik közöttük, túléli
egyedül, mint ez az alagút, ami száz év
múlva is így ragyog a pusztaságban,
és egyszer majd ilyen leszel te is, ne félj.

Persze hegy híján egyszer majd beomlik
az egyedüllét teljes súlya alatt, anno úgy hordták
fel rá a földet utólag, hogy kerüljön a vállaira
némi teher, hiszen mégiscsak emberéletek
múlnak rajta, akiket szintén maguk mögött hagytak,
akik épp maguk mögött hagynak valakit, szóval
nem vallhat kudarcot, nem vallhat kudarcot.

Te csak tündökölj tovább nyugodtan,
a megtett út innen már beláthatatlan,
sebaj, ez az alagút fölötted beomlani talán
nem ma fog, a visszapillantó tükörben
egy útkarbantartó sárga villogója
köröz a falakon, visszafelé minden működik,
látod a fényt az alagút mindkét végén.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Jelenkor, 2012/11.
Feltöltés ideje: 2012-11-09 13:06:06
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-09 13:06:06