Az életem útján


Csattog a kicsi kocsi, húzzák az igát,
Két szürke csacsi zihálva kiált.
Ülök a korhadt födélen, ballag a táj,
Nyekereg az öreg kordé sok utat kiállt.

Így kocog az életem is negyven éve már,
Recsegve-ropogva, mint ez az öreg batár.
Néha felszállnak rá kedvesek és szépek,
Elrabolják szívem, és messze futnak véle.

Üresen kullog most a szekér és utasa,
Boldogság, szenvedély mikor lesz már útba?
Felvennék bárkit, hogy sorsát összekösse vélem,
És együtt baktatnák egy megrakott szekéren.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.