Amint a szó zokog

„Hogy fényesednek az éjszakák!
amint élesednek a kések,
de a félelmes penge-arzenált
kicsorbíthatja az ÉNEK”

                 /Nagy Gáspár/


Bár vérzik az éj, még csorbulnak a kések.
Füledbe ordít, szívedig iramlik az ének.
Türelmünk fogyó holdja alatt még a május
Illat-orgiái parancsolnak szerelmet, kábult

Nyöszörgéseket, a virágözöntől reszkető
Lombok alatt. Kibomló lelkek szállnak
Az őrült szélben ziláltan, s öntudatlan
Eufóriában ráng, lüktet minden porszem.

Gyomgyökérzetbe ájult erek robbannak
Pipacsosan, égre szórva börtönük rögeit.
Mindenünnen a lét szózata zeng, s a csábító
Fény karjaiba új hajtás hajlik önfeledten.

E jeles kor csörgősipkás udvari bolondjai is
Bakkecske táncba kezdenek, s amíg előttük
Lengén érző lánykák könnyed vággyal
Lejtenek szabadon, addig mi odalenn

Még lírává nemesítünk minden indulatot,
Omlatag álmot, melyeket boros, karcos,
Kanyargó éjszakákon álmodunk, az utolsó
Vonatra várva Attilával a szárszói állomáson.


2012-06-15





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-16 15:54:49
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-16 15:54:49