váladékok

sokcsöcsű metrómennyezet
csüng róla izomtalan, zsíros
és megfáradt
pofikájukon csurran-cseppen
büszkeségük

asztmás lihegésükből lélegzem
tizenhatszázalék oxigén

ők meg nézegetnek
és elegük van belőlem,
mert még akkor sem vagyok elégedett,
amikor már elfoglaltam az utolsó
rohadt helyet is

akkor kapok tőlük virágot,
ha végleg befogom a pofikám

majd ha eltűnök
minden felértékelődik

a nép én vagyok,
s a nép engem nem szeret





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-22 15:22:36
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-22 15:22:36