Mit bánom én


Mit bánom én, mit súg a szél,
ha szembe fúj velem,
arcomba port kavar, leül,
majd fordul hirtelen.

Mit bánom én, hová jutok,
a szél sem tudja azt,
a múltamtól sem borzadok,
s nem nyer sosem vigaszt

a szél, amikor eljutott,
ahová nem akart –
megfordítja a lelkemet,
mint álomban a kart.

Mit bánom én a jeleket,
vágásokat az arcomon,
stigmákkal megdögölhetek,
és élhetek, ha akarom.

Mit bánom én, mit bánhatok,
amikor minden perc enyém –
míg a világba bámulok,
előáll a költemény,



és lesi minden mozdulatom,
elillan, ha kel a nap
a zúgó patakok ölén,
arcomra égett ég alatt.

Az ablakomnál nagy fa áll,
nyáron árnyékot ad nekem,
most dobja el leveleit,
mint egy zajtalan szerelem,

elengedi, vagy tartja még,
most fontos minden pillanat –
melyik hull le előbb,
és boldog, aki fenn marad?

Mit bánom én, melyik a cél,
mit bánom én a célomat –
előbb-utóbb úgy is leér
minden égből-szánt akarat.

Előbb-utóbb az életet,
mint az ábécét, tudni kell.
Még tart egy gyanta-pillanat,
de utána a szél fúj el.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-10 08:26:34
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-10 08:26:34