Egyszerű “verébcsontváz repül…”


Fejed belevered a képernyőmbe ordítod hogy
Köpjem ki a szavakat, elavult egy mobil vagyok.
Invizibilbe raksz, belém rúgsz, újra vallassz:
marasztalsz, hogy benned zülljek hisz te vagy
az akire szükségem van szüntelenül minden
hívásban lélegzetben elfullásban maradásban.

szádat a számra kapcsolod bedugod nyelved
a konnektorba hogy nehogy lemerüljek amíg
azt gépeled belém hogy a szerelem az már csak
ilyen szűztelenítő egy állapot s az a legjobb
bekezdés az élet emotikonjaira hogy megölelsz
miután elvetéltem tőled magamtól másoktól

a bűntudat hiába hörög bennem amiért nem érzed
ami elég lenne nekem mer há te más vagy más
és mégis tökéletes hiszen te lájkolod az életed nem
csak szenveded mint az aki mindenbe belebotlik

szerelemem te markolod azt amit markolhatsz mert
csömör neked a költészet a boldogság is csak ott
fogan ahol elélvez  az a “néhány tökéletes pillanat”
törni zúzni játszani birtokolni fogyasztani akarsz
testemből építesz otthont nem nekünk magadnak
lelepleztelek asszem s mégcsak pucér sem vagy

mindig tökéletes, fordulj fel és törj magadból egy
darabot a szélnek hogy én legyek az aki azt mondja

– lélektelen folyamok nem kellnek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-17 18:41:20
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-17 18:41:20