Izé
Sötét szememre folyt a sötét.
Egyedül voltam és vártam.
Tisztára vakartam a szobát,
Felvágtam némi süteményt;
Hogy jössz oszt’ eszel,
Hogy jössz és elmész.
persze hogy! nem így történt.
Nem csörögtél rá a csöndre.
Egy ideig hülyén ácsorogtam.
Hogy a padlón vagy a plafonon,
Az talán mindegy. Zümmögött
Egy legyecske. Az zavart.
Találomra leroskadtam
Valamelyik bútorra röhögve
-fotel? asztal? ágy?
rohadjon el a vágy!-
Ilyeneket hörögtem sokáig és
Elképzeltem, hogy belém rúgsz.
Megnyugodtam végre, hisz
Az égben minden szín kékül,
És ott van az én gyerekszobám.
Azt is beláttam, mint a villám,
Hogy a tombolásban nincs
Arány. Csak fekete érzék.
Na belőled se gömbölyödik már emlék!
Hazudtuk mi azt a tetszést egymásnak.
Erre jutottam: Remélem szar az estéd!
Majd jött a fönn írt sötét, a fönn írt
Szememre, és már nem akadtam meg
Rajtad. Elaludtam, hozzád képest;
Feltételezem, hogy örökre.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-02-22 11:59:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-23 15:19:21