Emléklap

Ment egy ficsúr, a mellékúton egykor
Nem sietve, keveset tekintve balra és jobbra.
Nem izgatta a jövő, nem fájt a múltja sajogva,
Eszébe se jutott még a majdani öregkor.

Sejlett csak az eljövendő, gomolygón messze távol,
A komoly dolgokból még semmi sem kellett.
Lógtunk a téren! Meg a sport! Tőlünk ki több nem igen tellett,
Még nem éreztünk semmit a nő fülledt illatából,

A langyos vizet megzavarta egy bűnös lehelet,
Vad szél fújta el, az illatos mécsest.
Sötét árnyékok takarták be az örökké fényest,
Versenyeztünk; ki takar ki, több izzadt női mellett.

Egy nova adott jelt az égből, untam már a lágy fuvalmat,
Tetszett a fény, meg a kocsma gőze,
Így válik el rendes lesz-e az ember, vagy inkább nőz-e?
Jó időre messze űzték, ilyen dolgok nálam az unalmat.

Majd felgördült a függöny, egy véget nem érő álom,
Csodálatos előadás, fejlődési kényszer,
Őrült hévvel szálltam bele, nem mondhatom elégszer,
Utazgattam innen, s túl három óceánon.

Kiszolgáltam mindenkit, míg túl magas lett a létra,
Összeomlott rögvest az elefántcsonttorony.
Hirtelen messze lett a hőn áhított orom.
Lecsökkent a hús és több lett a tészta.

Jártam jó ideig azután búban-örömben,
A barátok elhagytak, nem durván, lágyan
El is feledtek az óta, akik voltak mindahányan.
Sós könnyeimet érzem, olcsó poshadt sörömben.

Itt tartok most, járok latyakban, mocsokban,
Csigalassúsággal telnek csak az évek.
Mindenhol veszítek: mindegy vagyok e vagy révek,
Gyűlnek bennem a bolhák, mint télen a bocsokban.

Meddig leszek így, az életnek földönfutója,
Ülök az édent tőlem elválasztó fal tövében.
Egy senki, kinek rég nincs egy skalp az övében,
A jó Isten tudja, hisz ő az aki minden dolgok tudója.


Sz. Nagy János






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-07 11:52:50
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-07 11:52:50