Mint a rezzent hegedű

Csak azt az egy nőt add nekem
és a másikat,
akit megtagadtál tőlem
az első előtt,
kinek cipője kopogása
mindig megríkat -,
szoknyája felhő-libegése
arcom verdesi -,
pénteken és szombaton,
hétfőn, kedden és szerdán
jár errefelé,
csütörtökön és vasárnap
sem kerüli el ablakomat -
megáll, hogy figyelem-e.

A hajnali esőt hozza,
miután
éjjel ragyogott a Holddal -
mellein bukdácsoltak a szelek,
s a csillagok csodájára jártak.
Ő az a vadrózsa szemű,
aki a parizert
tüskés cserjéibe csomagolja,
az a postáskisasszony,
aki sohasem néz rám,
ha versemet küldöm valahova.

Hát add meg nekem őt,
a nőt.
A felejthetőt.
A hosszú combút,
akinek hasán karambolozhatok,
mint az otthagyott
játékautó.
Ha az arca elváltozik,
mint tavasszal a rügyek,
kitárulkozik,
nem kérdez,
nem bólint, és nem jajong -
ő a sikoly és a gong.

Szeretem őt, mert gyönyörű,
egyetlen és ezer.
Ő a legszebb szemű,
aki szemembe nézni mer,
elnyúlik, zavarba hoz,
dadogok, ha dalol -,
combja fejem fölé feszül,
mint a szivárvány
valahol -,
nedve nyálammal vegyül,
és szorít, hogy belezsibbadok,
s ölének titok-tájain
felragyognak a csillagok.

Legyen szőke, fiús fejű,
vagy barna és zöld szemű,
bőrén billenjen meg a fény,
mint a rezzent hegedű!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-30 09:22:01
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-30 09:22:01