Születésnapok hagyatéka (Pessoát olvasva)



      Akkoriban, amikor szokás volt megünnepelni a születésnapod,
nem, mintha mára leszoktatok volna róla, de a gyerekkori fények,
színültig tele várakozással, az elsuttogott titkok,  selyempapírzörgés,
mintha a szívedet csomagolnák be, elharapott szavak, mikor belépsz,
nem ellened, érted zárnak ki, meglepetésszag terjeng, szivárog
a falakból az ünnep közele, kimész a kertbe - tapintatból - az öreg
barackfa mindig meghallgat, belesuttogod a kéregarcba, eltörtél
egy tányért, és nem vallottad be, elnyiszáltál bottal egy fülbemászót,
hosszan tekergett a fájdalomtól, küzdöttél ellene - saját félelmed ellen-
felülről láttad homokban térdelő alakod, ahogy gyilkolod a bogarat, míg  
magad is fülbemászóvá változtál, érezted a botot,  mintha a mellkasodon  
húznák-vonnák, mint egy rossz vonót, tudtad, már magadat áldozod,
hegedűtested belepusztul a zenébe.

      Akkoriban, mikor szokás volt megünnepelni a születésnapod,
az egész év egy nagy várakozássá sűrűsödött; mikor nyolc éves lettél,
      épp magas lázzal feküdtél prizniccel a mellkasodon - vegyétek
      le rólam az ükapát, hideg, fázom tőle, a halott ősök nem melegítenek,
maradjanak csak ott, apu meséiben,  anyu esti virrasztásaiban...  
Körbeült a család, odahozták a diótortát, rajta nyolc gyertya, világítottak
a félhomályos gyerekszobában, csillogtak a gyerekszemek, mikor forró
kezedbe tették saját készítésű ajándékaikat, csak nézted, nem akaródzott
kibontani, maradjon a titok, a sejtelem, remegtek a fények, a nyolc
lángocska izgett - mozgott, árnyékot rajzolt a falra, ettől még többen
lettetek, a múlt árnyai is megjelentek a maguk ajándékaival, arcodon
lázrózsák, égtél, lobogtál magad is, mint a kilencedik gyertyaláng,
világítottál életed múlt és leendő fényeivel, mintegy előrevetítve
a következő évet, egész eljövendő sorsodat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.