Mentségemül

Tudom, hogy olvasol. Régóta tudlak.
Az antennák láthatatlan dróthuzala -
- te mondtad - végérvényesen jelen
volt-van-lesz legbelül és öt érzék
lázadása is kevés, ha szememen
fekszel; csak az árnyékod menekül.

Szájpadlásomig ért el a szó, aztán
ott megrekedt, amikor kedden éjjel
hívtalak. Az antennák súghattak
neked, le is tehettél volna, tíz perc
hallgatás után is jól kivehető volt
a lélegzeted. Kitölthettem volna
azt az éjszakát addig fel nem
használt szótagokból, ám azok
gyáván eliszkoltak megint.
Tizenkilenc évem kevés volt
felfogni a szabadság reád eső
indokait. De valamit tudnod kell:
Vittelek. Hurcoltalak karfiolforma
fellegek alatt és másnap a
Ferencesek terén kioldottalak
egy olyan velőtrázó sikollyal,
hogy a Vörösmarty tér adventi
agyagharangjai is beleremegtek.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.