Gumicsizma

Kopott, öreg volt. Nagy recéjű talpa
a házkörnyéket nap-nap körbenyalta,
napfény sikálta, sárrög köszörülte,
csak szára volt egy hajtást visszagyűrve,
meg mosta hólé, nyári, téli zápor,
a grádicson is föltalált magától,
az ünnepet se szolgaként fogadta,
két ura volt – a munka és a gazda,
a hetyke cipőt sohase csodálta,
csak belekortyantott a cuppogásba,
mert nagy öröm volt vásott életében,
hogy melegedhetett a latyak lében,
de feketére gumírozott lelkét,
ha ugatással is, megünnepelték,
a többi dolgát gyerekszemmel látom,
átropogott az összes hófúváson,
és imádta a simogató kapcát,
mikor didergő hajlatába rakták,
s ha rákerült a két megszokott lábra,
a topogást már lassú táncba járta,
ma öreg útját más valahol rója.
A gazda sincs már. Ki beszélne róla?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.