Holtpont derûje

Csak fejben forognak a verssorok,
elmúlik egy hang, félreáll az útból,
de hol az út, és hol, aki menne rajta?

Hallgattuk a madarakat a kertben,
és a szigeten, körülöttünk a tenger,
de volt egy hang - a gazdáját ma se tudom.

Miért ez köztünk? Hó és újra hó,
és ki tudja, mi van alatta, bezzeg
ha lucsokká romlik, majd, majd - csak csínján.

Ma megint húz valami. Merev vállal
járkálok. El kell számolni maholnap.
Tevődik ez s az - helyre-e? tönkre-e?

De az idő kimetszett szívvel ujjong,
vak sugárzásban, a holtpont derűje:
áll, megáll - maradjunk ennyiben most.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Hátha nem úgy van (Budapest, 1988)
Kiadó: Magvetõ