A lélek hangjai
Csak ketten maradtunk,
Elválaszthatatlanok vagyunk.
Te kitalálod, én megteszem,
Ez lett a végzetem.
Te beszélsz, én hallgatok
Te szeretsz, én jajgatok
Te tudod, én csak sejtem
És épp ez lehet a vesztem.
Te gondolkodsz, én csak érzek
Te megsérülsz, és én „vérzek”.
Csak ketten maradtunk,
Csak egymásra számíthatunk.
És mégis hányszor összeveszünk
De végül mindig kibékülünk
Mert te vagy én, és én vagyok te,
Örökre össze vagyunk kötve.
Ez a sorsunk, ez a végzet
Szeretnem kell hát téged.
Csak ketten maradtunk,
Mindketten rabok vagyunk.
Egy kis test rabjai,
Soká fogunk szabadulni.
Te az agy, én a lélek,
Itt benn csak veled élek.
Ez a mi otthonunk,
Ezt kell vigyáznunk.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
