Apám

(†1958.)


ismeretlen „S”-kanyarokat hegyes tűkkel
tűzdel és rajzol monitorra, felügyelő íriszére,
… velük az égre üzen:
oda, oda a szenvedésre szült csoda

szívinfarktus bújócskázik, biztos kézzel
meztelenre vetkőztet,
a látszatra örökmozgó körüli
érzékelők madzagerdőjére
dobálja magát száradni a szívritmus,
adóját a csillagászok és a világ keresi,
a koordinátáit, hogy hozzá az imát
vagy az utolsó sóhajt vezesse

az elfüggönyzött élet látható felén

a forrás ájul és magához tér, jele
mint vetülékfonal az egy szem láncfonala körül
szlalomozik, néha csúcsokra ugrik,
kétségek között rebeg

… és most a vég középvonalára símul
kibékülni a mindenséggel

az adatértékelők
a vett jelek között még találtak egyet,
… a talán …,
utána évek óta csak a kozmikus szünetjel

*

… és én nem voltam ott ezelőtt ötven évvel
és Te sem, Apám,
mert életgörbéd az utcán esett el

jeltelen




(2008.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.