Apró gyerekként rettegek

Apró gyerekként rettegek


Apró gyerekként rettegek, hogy az új napok
reményeim kis parcelláját felássák, s nem
engedik az ősi bujaságot, álmaim rengetegét
rejtett gyökereiből árnyas erdővé növekedni.

Hiába tudom, hogy a névtelen nagy erő
szülte a lelkem, nincs miért tülekednem, nevet
szorítani magamnak a zsúfolt jelenben, várni
a fényképes igazolványt, érkezik, ez itt a földi

örökös tagság, mégis remélem az időt, mikortól a
  jellegtelen szürkeség ellen beoltó álomremény
vikszolja már fényesre a reggelt, mert a levélre,
a  postabélyegző alá, végre ezt írták:

Vargha Magdolna, Sóskút, Magyarország,






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.