Álmodó idõ

Hajamba fonod az úszó felhők
hullámaiból kimarkolt végtelen csendet.
A suttogó alkony szelíd fényéből lopva,
vadmálna ízt csókolsz számra,
te kóstolgatod leheletfinoman,
én ízlelgetem e ringó varázst.
Tested testemre formált ölelő kéz,
szavak nélkül keresi az ősi rejteket,
nem engedsz…
nem engedlek…
párnába fulladnak a halk sóhajok,
feszülő szerelmed ölembe csitítod,
vállad mélyébe álmodat pihenem.

és álmodunk…
csillagok záporába kapaszkodva,
velünk kering az éjbe fészkelt
hold ezüst fénye.
A hajnali lombok egymásra hajolnak,
tócsákba rezzennek a harmatcseppek.
Levegő örvénybe fúródik az álmodó idő,
ujjaiddal kapaszkodsz a puha zuhanásba,
ne ijedj meg,
még itt vagyok…
a reggel fénylő retinája mögé bújva
holtodiglan,
ártatlan vétked maradok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.