A parti vége

Mikor a törvény, mindenkinek kijut egy örvény,
a partim a parton, csak nevetek, a bábjaim
hevernek a homokban, kedves, miért olvad mindig
szét az életem a kezemben?
Kérlek te fess nekem fényt a szemekbe,
félek a sok kis halál már régen megfertőzte a szívem,
zakatol a vágy, a fülemben, vár a nagy ugrás,
nincsen tér úgyis csak a fejemben, megmászhatom,
aztán ha kell, meg is emelem a sziklát. Ne félj! -
sugdos a szörnyem. Szaporodik a sár az agyamban.
Akarom, múljon el végre a varázslat! Szép színes
kendőm elhagyja a vállam. Lassan kúszik felfelé a
testemben az alázat, nahát, ő szereti a lábam!
Óh be jó! - sóhajtoznak a visszereim a vádlin.
Nehéz elfogadni a testem, a kövérség besorol,
assziszem, megint csak kétszázhetvenedik lettem.
Mégis. Kevés a szó. Ennyi azért mégis szavakba
foglalható konklúzió, hiszen itt vagy. Látod
érdemes, mégiscsak érdemes vagyok élni.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.