Magyar vagyok



Magyar vagyok

Sacher–Smolinski Gusztáv ükapám,
1849-ben Pesten éppen csak elkerülted a hóhért.

Lengyel nemesnek születettél, saját parasztjaid tettek
árva csecsemővé, a harmincas koleralázadásban
porrá égett a család, és a sorssal perelni
eztán már nem mert más, csak egy kis cseléd,
hátára kötötte a kis Smolinskit és Bécsbe vitte.

Beállt Sacherékhoz, s ők saját gyerekükként neveltek,
Nyolc nyelven beszéltél, ifjú titkárként Eötvös és Deák igen
Kedveltek.. Megesett nemeslányt kaptál, nyertél egy remek
asszonyt feleségül. Sárga képedet fürkészem, hol hajlottan,
attilában ülsz. Kis tanítóként gazdag főpolgármestert
neveltél, vajon megtaláltad-e velünk itt az otthonodat?

Stolte dédapám, Németországban éltél hideg fríz nemes.
Stolte dédanyám, szelíd énekesnő, vágytál egy kis életre még,
megszöktél egy diákkal s nagyapámmal, s otthagytál örökre
négy gyereket.. Párizsban haltál meg gyermekágyi lázban,
nagyapámat és újszülött húgát, a hirtelen fölnőtt diák
Nyíregyházára vitte, s két nagynénivel rendben fölnevelte.

Nagyapám imádta a nőket, a férfiak között ma is azonnal
felismerem, ki bájos, nevetve visz ágyba, de szívén ül
jeges emlék, s mikor nem akarna, akkor is kegyetlen.
A föld volt mindened, anyámat kilencévesen hagytad el
Ladánybenéért. Botladozó szíveddel haldokolva, rossz
néven vetted, ha valaki a birtokodat csak megemlítette.

Kisgyerek voltam, mikor meghaltál, emlékszem, ahogy
erről szóltak. A fény a szavak között akkor átsütött a szobán.

Az őseim, egyetlen pillanat, ott az enyémek is voltak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.