Tükröm Tükröm

Mikor a tálcára lépek, sötét van,
a fény emlékeztetne a tényre,
a meztelenségem visszaköszönne,
inkább gőzfelhőkben ússzon a tükröm.
Mert a világ kitaszította a szörnyet,
s  velük  én is. Egyterű lelkem csak az álca,
tudod-e hány padláson csoszognak odafent
s mi minden történne veled, ha nem volna
a pince lezárva? Tudom szirénként énekeltem,
gyere, lépj be, ne ijedj meg, itt a kis éji zene szól,
harag nem csikorog, s nem köpködnek a múzsák.
Igaz, időnként elindul egy fal, furcsán könnyűvé
válik a kő. Sötét lények szívják el belőlem az életerőt,
ők oldják  nyálkába a formát, így szándékom másnapra
nem egyéb, üres fogadkozásaimon zöldes lepedék.
Ezt nézzem, minek?

Omlik a ház, csörömpöl az űr, a porban üldögélek,
Mindjárt megérkezik a minden mindegy.
A szitáló fényben ehelyett te közeledsz.
Add, hogy ne gyötörjem többé magam.
A kristálytükör kettéhasadt, elég.
Nem kell a varázslat, inkább a létezés.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.