A Minotaurusz álma

Ismerős vagy nekem, mint levetett kesztyűnek a mozdulat.
Ahogy üresen is megállnak ujjai az asztalon.
Dobolsz bennem, mint kongó testben a figyelő tudat.
Hogy nem, egyáltalán, vagy hirtelen mégiscsak és nagyon.

Ismerős vagy pedig, mint lepkének az esti lámpaláz.
Vagy csonkolt akácnak üres járdán a lombzaj.
Körkörös alagút, szem-száj nélküli ház.
Honnan is kezdjem el. Tudnád folytatni onnan?

Volt egyszer, hol nem volt, volt a gyerekkor senkiföldje.
Telekiabált kert bokrai közt az úttalan éjszaka.
Később az álom is, csöndes, hókásás senkiföldje.
Az állandó telek fagyó, fölengedő, lehulló, összeálló évszaka.

Figyelj. Amit most elmesélek, kezdettől benned is kész.
Hosszú és járhatatlan is, mert így lett kitalálva.
Ne szakíts félbe majd, mint levetett kesztyűben lebegő kéz.
Kanyargós lesz, sötét, mint a Minotaurusz álma.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Porhó (Budapest, 2001.)
Kiadó: Magvetõ