Magam számára vagyok csapda,
gondolataimba lettem falazva.
Rám kattant a vidravas,
és csak nézem,
ahogyan elfolyik a vérem.
Kiveszett belőlem a dac.
(Tudom, fogaim épek, -
de vérem édes íze háborgásra
ösztönzi gyomromat,)
Nem rághatom le
gondolataimról magamat.
Vesszen, aki nem életre való!
„Eb ura fakó!” – no lám!…
A delírium tremensnél jobb
a lassan csordogáló
álmot hozó halál.
