A Holdfény és a Bogár

Leszúrta ezüst ollóját a holdfény
Mint sétapálca, keményen koppanva
Nézem, miként lesz belőle rivaldafény
Széles, kékes sajtoszloppá olvadva
Közepén, mint ősi napszimbólum
Közepén apró pöttyként feltűnik a sztár
Egy topázként fénylő, fekete bogár.


Meglepi őt is a rivaldafény, s a közönség
Nem számított ekkora szenzációra
Megtorpan, s vár: mit kezdjen a nagy lehetőséggel?
Ilyen csak egyszer adódik az ember életében
Kár lenne veszni hagyni; s mégis mit tegyen?

Ahogy a fényoszlop halkan tovasuhan
A bogár egyre gondolkozik; s miközben
A szoba sötétségbe zuhan, egy öreg bogár
Még robogva a fénycsóva nyomába iramodik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.