Porszem

Egy porszem szemembe
csalta a könnyeket.
Vajon honna jöhetett?
Csak pörgött át az úton
s csupa unalomból
az én szemem találta meg?
Kicsiny, száraz emlék,
valaminek vagy valakinek
apró szemcséje.
Kőzet, virág, bokor,
szív, hajszál...nem tudom,
a világ vaslelkű rendje
vagy a mindent kergető
hűvös téli szellő,
ami így hencegett.

Csillag lehetett egykor,
napszél hajthatta por
vagy eltévedt kődarab,
mely átizzott egünk alatt.
Őslény kövülete,
csigaház gyenge mesze,
elődeink nyílhegye,
tűzbe vágott biblia
maradék hamuja
vagy ezeréves fakereszt
gerezdjeiből eredt.

Kislány szőke hajacskája
töredezett darabkákra
vagy hősi halott zsebéből
hullott ki egy levélből.
Egy porszem, néhány könny...
Bánat lehet benn, öröm,
szerelem, vágy és halál,
lepkeszárny színes fintora,
búcsúcsók, könnyű vacsora,
egy film, mely mindig pereg
s szalagjának egy darabja
a széllel hempereg.

Utolsó lehelet fehér lepedője,
ékszerek hervadt mikrokője,
egy csont, szelíd borda
elporladt buzgalma.
A porszem sem tudja,
mi lehet a múltja.
Földünk kövülete
folydogál ereinkben,
felszívtuk, mint a fák
langyos illatát,
testünk-lelkünk egy darab
érzés, mit egy porszem ad.
Bekerülhet a szemünkbe.

2007. január





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.