Az Altorjai dûlõ
Tekerünk fel a dűlőúton,
hullott-vadalma-szag a domboldal felől.
Sziklamorzsa a kerekek alatt,
fényt pergetnek a küllők, húrok
a nap ujjai alatt. Hallgatunk,
két-két láb, két pár kerék,
egy út és egymásba érő gondolatok.
A Tó tartja felszínen a tájat,
tekerünk fel a völgyből a felszínre.
Vetkőzni kezdesz, sorban a ruhád,
a hajad, a bőröd, nem marad rajtad semmi,
állok az alkonyatban, bénultan,
mint egy kirakott ruhafogas,
önmagam váza. Mondanom
kellene valamit, de csomósak
a szavak és halkan duruzsol
fülembe a feleslegesség zenéje,
egyre nehezebb vagyok,
ahogy rám ruházod magad.
Nem tudok mit kezdeni
rajtam csüngő fátylaiddal,
vízbe mosódnak a pincék,
gyümölcsösök, szőlősorok,
süllyedünk. El akarok érni a fenékig,
fel egész a foghíjas sziklákra,
a hegy közönyös fokára,
tekerünk fel a dűlőúton,
tudod, mi vagy te, kérdezed
(sziklamorzsa kerekek alatt),
egy senki, válaszolsz mindkettőnknek.
Nem tudlak elvenni magadtól,
beszélsz, húrok a szél ujjai alatt,
csomóvá tekerednek rajtam a szavak.
Lesz gyerekünk, és nyaranta
a Tóhoz utazunk, majd hajtunk fel az úton,
lent marad a felesleg, mire feljutunk.
Emelkedik az út, nem bírsz tekerni,
leszállsz, beszélsz, nem bírom tovább.
Nimfaként villog a fény az utolsó
törzsek között, azon túl már a hegy
közönyös foka, mohos íny fölött
a sziklák fehér, értelmetlen mosolya.
Mire feljutunk, egyedül vagyok,
süllyedek fel, a Tó tartja felszínen
a tájat, itt bármi könnyedén kallódik el.
Nézem, mit hagytam lent, vézna bokrok
kapaszkodnak a kövek között,
lavinák indulnak feléd, egymást érő
gondolatok, görgeteggé morzsolódik
a felesleg, egyre könnyebb vagyok.
Egyre könnyebb és kegyetlenebb.
Amit lent hagyok, kínlódva
elszabadulok, kallódok, süllyedek fel,
víz alól hunyorgó pinceablakok,
pincearcok, pinceszavak, sodródok
magamtól el, gazdátlan bója, csak egyszer,
végre senki, hullott-vadalma, -bodza,
szagok a domboldal felől, süllyedjek,
süllyedjek fel.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: És, 2007/3