NAPLÓK: Élek Legutóbbi olvasó: 2026-03-25 20:16 Összes olvasás: 51991| 67. | [tulajdonos]: Élek | 2009-04-26 09:36 | Azt hiszem, ma 26-a van. Április.
Vegyük számba, mi történt eddig!
Már a megkérésem is mulatságos történet volt. Aztán csak nevettünk!
Hiszen mit lehet tenni, ha a menyasszonynak kihullik a haja, a vőlegénynek meg, na nem is annyira hirtelen, gerincsérve lesz?
Úgy nevettem, hogy még a könnyem is kicsordult!
De jött, egyre csak jött a nap!
Szerelmes lettem a ruhába. Azonnal kifizettük. Pedig a kölcsönzés előlege háromheti kajapénzünkbe került, úgy éreztem, nem kérdés, akarom-e.
És igen, talán itt, a ruhánál kezd el gyakorolni a menyasszony a boldogító napra.
Boldogító nap!
Hónapokig győzködtem anyámat, nézze meg, véleményezze a RUHÁ- t, persze ezzel, vagy azzal az indokkal mindig lemondta.
De jött, csak jött a nap!
És már ő sem kerülhette el.
Ő sem!
Fél órában helyrerakott- bár, mit is képzeltem?-, Meghallgathattam én mennyire nem vagyok csendes, jó kislány, és hogy szép, szép, de ugye észrevettem, hogy ez alá nem vehetek melltartót, hiszen nincsen háta, én viszont már emelgethetem amim van- 18, 28, 18, 28...-, hiszen kifelé megyek már a 29-ből, de...- mindig van de!- nyugodjak meg, gyönyörű menyasszony leszek! Csak felejtsem el azt a sok hülyeséget, amit a fejembe vettem, miszerint nem lesz fátyol, kaláris, selyemkesztyű, stóla, miegymás...
Ó, mennyit nevettem akkor is!
9 év együttlét, ebből 7,5 év együttélés után egész jól sikerült megtanulnom rá-, vagy éppen lebeszélnem a párom, így most sem borította drága szülémre az asztalt mondván, a pénz nagy úr, de mi szolgák vagyunk, és jó anyám ragaszkodott hozzá, hogy minden részemről felmerülő költséget, miszerint ruha, cipő, drágakövekkel kirakott nevem-feliratú nyaklánc (!!!- ???), ők álljanak.
Na, én továbbra sem álltam meg a nevetést.
Viszont valahol itt kezdtem el mantrázni, hogy " egymilliót bukunk, ha nem csinálom végig, egymilliót bukunk...", és ez bevált, hiszen...
Jött, csak jött a nagy nap!
A kollégák persze lehülyéztek, miért van az, hogy már mindenki elutazott esküvőt szervezni, de a menyasszony még mindig elsőként érkezik, és valahol az utolsó négy között megy haza a munkából...
Na, ja! Vagy jól, vagy sehogy!
Sehogy!
Négy nappal a boldogító igen (?) előtt én is leléptem. Próbasmink, rütyütyü, még szoláriumba is elmentem!!!
Végig imádkoztam az első hat percet a tüzes koporsóban, amivel el is értem, hogy még barnábbak lettek a fogaim, viszont, hála a jó égnek nem úgy néztem ki többé, mint a belga csoki, leszámítva persze a mosolyomat.
És egyszer csak április 11-e lett!
Hogy honnan tudtam? Na, nem az a jóleső érzés futott át rajtam, hanem az engem körülvevő, általánosan előforduló idegroham, miszerint: Úristen! Elkésünk! Menni kell! Csinálni kell!
Na, ez az a pont, ahol a menyasszony a "nem"- re kezd el készülni!
És én teljesen megnyugodtam.
Bár alig láttam a páromat, akit hajnali ötre kihajtottak a földre sátrat állítani, és legközelebb a vőfély érkezése előtt engedték haza fürödni, öltözni, én mégis halál nyugodt voltam.
Ilyen a vihar előtti csend!
Amikor négykor felhívtam a tanúmat, aki nem mellesleg nő létére a tiszalöki börtön egyik kis fejese, hogy "te hol vagy, én egy óra múlva mindenre megesküszöm", és ő azt mondta, hogy "Kecskeméten, de mindjárt indulunk", én nyugodtan visszaültem a fotelembe és néztem tovább a High Scool Musical- t (!!!).
És menni kellett:
Hű, de sok lesz még itt az és!
Plusz egy ember segítségével- aki anyám volt, és még mindig nyugodt voltam!- sikerült kijutnom az ajtókon és valahogy az autóba is bepasszíroztak, de amikor kiszálltam- na itt jön a sok és, és felkiáltójel- újra vallást kellet változtatnom, hogy túléljek! Merthogy kiszálltam. És ott volt ő! Az én kicsi kincsem.
Látta valaki a Ted Neely féle Jézus Krisztus Szupersztárt? És jól megnézte a főszereplő szemeit?
Na így nézett rám a párom, amikor első blikkre közöltem vele, hogy részeg. Mit nézett! Nézett volna! Egyik szeme rajtam, a másik a főzősátoron, a harmadik, az a bizonyos lelki, meg biztos valahol ágyban, párnák közt!
És akkor már nem is voltam annyira nyugodt.
Először az anyósomat, és a lányát küldtem el a halál faszára. ( Elnézést, de innentől a hangulat kellő ábrázolása végett, kénytelen leszek szöveghűen közölni az eseményeket!) Azután elővettem a vőfélyt. Hogy mi a fasznak van ott annyi ember, ha egy sem tud figyelni! Hogy nem látták, milyen fáradt a vőlegény, és nem tudják, mennyire nem bírja ilyenkor a piát? És ki az a rosszindulatú fasz, aki mégis itatja, hogy aztán jól kinevethesse? Álljon elém! Ott legyen bátor!
Visszagondolva elég sokat "faszoztam", de legalább sosem tagadtam le a péniszirigységet.
És jött a vőlegény tanúja, rosszabbul nézett ki mint Leslie, de ő is megkapta, nem is tette zsebre, és a vőfély szabadkozott, és ígérgetett, hogy adjak neki fél órát, és ő szalonképessé teszi az uramat, én meg mondtam neki, hogy fél órát kap, aztán elém engedheti, majd én eldöntöm szalonképes- e.
És letelt a fél óra, alig pár perc volt ötig, jött a vőfély, hogy menni kell, vőlegény meg sehol.
Így kezdte az a kedves hivatásos, hogy "Lilike!". Akkor már a körülöttem állók nem mertek felszisszenni se, már tudták, hogy a vőfélynek nem ez lesz a kedvenc lakodalma.
Lilike!!!
... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
