NAPLÓK: vízkék Legutóbbi olvasó: 2025-07-04 16:20 Összes olvasás: 7138| 45. | [tulajdonos]: ... | 2017-06-07 22:19 | Az írás a vesztembe sodor, de mindenki úgyis a veszte felé halad, mert
minden elveszejt. Mégis, én örömtelenül haladok a vesztem felé, nem úgy
mint torkolata felé a folyó, amely az ismeretlenségben erre született, hanem
úgy, mint dagály után a lapályos tengerparton maradt tavacska, amelynek
földbe veszõ vize soha többé nem tér vissza a tengerbe.
| |
| 44. | [tulajdonos]: emolnár | 2017-06-05 20:54 | | Ma találkoztam Emo versével a Praen. nem tetszett, egy h-val fejezte be. Azt írták neki, hogy érzik a tehetségét, de beleszeretett önmagába. Valamikor ide is írt. | |
| 43. | [tulajdonos]: jolánunk | 2017-05-30 22:13 | Valamikor szép volt... Hosszú fekete haj, és barna szemek, mindehhez hibátlan bőr, és férfiak hódolata. A Jolánunk, mondták rá. Nem olvasott, nem csinált semmit, mert akkor elhasználódik. Elhasználódott így is, úgy is. Kéjes élvezettel vette a ruhákat, télen nyáron ugyanabban járt. Nem merte hordani őket... Reggel felkelt, bevette a gyógyszereit, letipegett az újságért. A halálozási rovattal kezdte, mert az volt érdekes, aztán megivott egy fél liter teát kiflivel. Tíz órakor kezdődött a szappanopera, amit mindig elmesélt nekem .Jobb napjain elővette a fényképeit és nézegette magát. Ezerszer látott doboz. (???) Észrevettem, hogy a férjéről nincs képe. Amikor rákérdeztem derűsen közölte: "Nincs. És? Nem tudott az semmit, fel sem állt neki. Irigyelte a nevetésem, azt mondta hirtelen robban ki belőlem. Szeretett volna olyan lenni mint én. Nem értette sportszatyornyi könyveim, nem értette miért nem hízom." A Jolánunk rendre fizette az egyházadót, erényt kovácsolt magának. Jolánunknak, a Nóta tévén kérni kellett valami "szép" számot. A hideg is kirázott tőle, de ő kéjes gyönyörűséggel csapta össze kezét, bemondták a nevem a tv-ben" Az egyik fiáról azt mondta, figyeld meg elkésik a temetésemről. Fogadtam vele. A Jolánunk meghalt, bosszantásomra a nyár legmelegebb napján. A kocsi lerobbant, megállt. A temetésről elkéstünk. Elharapott nyelvvel álltam, legszívesebben felröhögtem volna: "Hé Jolán, tartozol egy szilvapálinkával! anno ezerkilencszáz-huszonötből, mikor születtél."
| |
| 42. | [tulajdonos]: Pesoa, mint Soares | 2017-05-30 21:22 | | 46-ra válaszolok http://mek.oszk.hu/15700/15793/15793.pdf Nem , nem az én gondolataim voltak, de itt megtalálod a könyvet :))) Jó olvasást! | |
| 41. | [tulajdonos]: diadalszekér | 2017-05-30 21:10 | Köszönöm. érdekes, hogy a diadalszekér nálam többször kijött:) kb eddig négygszer, nem tudom, te hogy számoltad ki :)
Köszönöm szépen! | |
| 40. | [tulajdonos]: mosoly | 2017-05-30 20:26 | | Kedves Ildikó! Úgy látom neked is tetszik ez a könyv:) Olvasd:) | |
| 39. | [tulajdonos]: :) | 2017-05-30 20:24 | Kedves Zavaros víz! Elkedtem Pessoát olvasni , benne Bernardo Soarest, és nagyon tetszik. Megtalálod a neten:) Ajánlom mindenkinek:) Kétségek könyve, és nem tudom abbahagyni:)
Köszönöm szépen!
Szeretettel: Krisztina | |
| 38. | [tulajdonos]: Mórotz | 2017-05-30 20:18 | A negyvenesre válaszolva, számítsd ki mégegyszer a nevem, mert így írom: Mórotz Krisztina.
Egyébként hasonlít, köszönöm Ildikó!
Krisztina | |
| 37. | [tulajdonos]: Bocs, akit untat, engem nem | 2017-05-29 23:23 | Gyakorta rábukkanok olyan dolgokra, amelyeket nagyon fiatalon írtam –
tizenhét esztendõs koromból származó töredékekre, húsz esztendõs korom-
ból származó töredékekre. Egyikben-másikban olyan kifejezõ erõ van, amellyel
emlékezetem szerint nem rendelkeztem életemnek abban az idõszakában.
Kamaszkorom után nem sokkal készült írásaim egyes mondataiban, bizo-
nyos bekezdéseiben akad egy és más, ami olyan hatást kelt, mintha a mai, az
évek és a dolgok által kimunkált lényembõl fakadna. Rájövök, hogy ugyanaz
vagyok, aki voltam. De mert úgy érzem, hogy a mai napig sokat fejlõdtem
ahhoz képest, ami voltam, azt kérdezem, hol a fejlõdés, ha akkor ugyanaz
voltam, ami ma vagyok.
Itt valami rejtély lappang, amely lealacsonyít és nyomaszt.
Alig néhány napja is rettenetes hatással volt rám egy múltbéli rövid írá-
som. Tökéletesen emlékszem arra, hogy a nyelvvel kapcsolatos, legalábbis
viszonylagos aggályoskodásom csupán néhány esztendõvel ezelõtt kezdõdött.
Az egyik fiókban rátaláltam egy igen korai írásomra, amelyben ugyanezek
az aggályok erõteljes kifejezést nyertek. Egyáltalán nem értem a múltban
önmagamat. Miképpen fejlõdhettem azzá, aki már voltam? Minden össze-
kavarodik bennem ebben a labirintusban, ahol önmagammal önnönmagamat
kerülöm el.
Eljátszom a gondolattal: bizonyos vagyok benne, hogy azt, amit most
írok, egyszer már leírtam. Felidézem magamban. És megkérdezem attól a
valakitõl, aki úgy hiszi bennem, hogy létezik, nincsen-e a benyomások eme
platonizmusában egy másik, még mélyebben gyökerezõ emlékezet, egy olyan
megelõzõ élet felidézõdése, amely ennek az életnek csupán...
Istenem, Istenem, kit is szemlélek én? Hányan vagyok? Ki az, aki én
vagyok? Mi ez a távolság, amely magamtól magamig húzódik?
| |
| 36. | [tulajdonos]: Mórotz Krisztina | 2017-05-25 22:37 | hajó, Turner, tenger
1.
napnyugta van, a tenger csendes, sehol egy hullám, a víztükör múlatja a napot a tenger testén, nyugtalanító mégis a kép, mint egy kiszolgált katona, aki hazafelé tart, úgy a hadihajót is vontatják utolsó útjára a tengeren. szemérmetlenül szép a naplemente, a kék eget beragyogja, ágyat vet magának este a tenger horizontján. és nem gyászol, vagy mégis keserv ez? hiszen méltósággal emeli a fejét a temetője felé. a vontatóhajó elveszik mellette, barna gőzös, ami okádja magából a füstöt a fehér hadihajó felé. igen, mindenkinek így kéne elmennie, ilyen békésen. a víz a hatalmas óceán szinte karolja a hajót. átöleli, magához vonja, mint egy utolsó szeretkezés olyan ez. aztán ellöki magától szeszélyesen.
mély tüzek vérnarancs felhők, tiszteleg előtted az ég, és a víz.
emlékszem, amikor fehér hajót adtál nekem, azt mondtad, ez egy hadihajó, és egy gőzhajó vontatja. kerestem akkor valamit, rájöttem, hogy a lelket kerestem a kishajóban, azt amitől több.
nem találtam, és most megvan itt a Tate galériában egy hatalmas óriás előtt.
a lélek ez a fehér hadihajó, vajon hányszor kiáltották róla, hogy Tüzelj?
de a tenger gyönyörű. mintha azt mondaná, hogy gyere csobbanj belém, ne félj, már a hajód sem fél, sírnom kell, szólsz, és már patakzik a könnyed. mi lesz vele? mi lesz az utolsó útja után? rozsda rágja, és a kajütablakon halak úsznak át. nem tudom hajó, gyönyörű fehér hajó, csak azt, hogy elfáradtál, leálltál, és hiába káromkodtak testeden, te tudtad, hogy meghalsz.
ez két hónapja történt, amikor a matrózok kimehettek a partra, te a vízen maradtál és néztél utánuk. az első kikötő volt, dinamittal voltál tele.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
