NAPLÓK: weinberger
Legutóbbi olvasó: 2024-12-25 07:56 Összes olvasás: 159344Olvasói hozzászólások nélkül| 181. | Analizátor: poszt | 2012-08-21 11:03 |
Az alábbi kis lelet azt volna hivatva bizonygatni, hogy vannak az egykori naplótulajdonoson kívül még, akik megneszülve figyelnek bizonyos jelenségeket. Ugyanakkor olyasmit érzek ki belőle, hogy a szenvedély inkább csak görögtűz, az indulat megjátszott, az irónia, szarkazmus, gúny túlhajszolt, túlkompenzált. Vajh' mitől retteg a versíró?
Posztmodernekhez, leborulva
Kókler poéta-festő bricseszéből,
ki néhány szabályt hipp-hopp átszabott,
pár tucat éve előmásztatok.
Nem túl sok tellett csöppnyi kis eszéből,
ám kreált hozzá hamis látszatot:
„Új korhoz új vers! Száműzzük a formát,
árassza el a mondandót a köd;
irtsuk a nyelvtant, szűnjön minden korlát!
Ne tűrjük el, hogy másutt lelje dolgát
az olvasó, csak soraink között!”
Tyúkszem nő ma a „költő” dupla gömbjén,
hogy megírhassa napi száz sorát;
korábban értük elég volt a tömjén,
most kánonná lett, kihasználja hát:
vonzóan csengő pénzre váltja át.
Bár ekevasból kardot nem kovácsol,
szükségtelenből sem erénytelent,
csak új trendet a titkolt nem-tudásból.
S amit undorral dobnának ki máshol,
pár magazinban főhelyet jelent.
A Költőliga féltve figyel rátok:
miközben én mint bárány bégetek
és szűk ösvényen bolygok téveteg,
titeket vár a széles zsákutcátok.
Hát hajrá! Van még pár jó évetek.
Készül titkon a modern költő szobra,
a méretet már tudja egy szabó.
Hívják Egerbe, Sárbogárdra, Sznobra,
s a kékharisnya nyálcsorgatva szopja
a szót – hisz más egy versbe nem való... |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
