Novemberi temető
Köd mögött bújnak a fák,
ágakon szennyes fehér,
a virágok holt imák,
testükön búsul a dér.
Fehér a föld és az ég,
sápad a gyász, az öröm,
nincs közel, nincs messzeség,
csend gubbaszt a sírkövön.
Viaszgleccser tetején
meggörnyedt gyertya teste,
mint kihűlt, kormos remény ,
mit eltemet az este.
Szél nyit ajtót ködfalon ,
csillag fénye bújik át,
könny csillan az avaron,
itt hagyom az éjszakát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2024-11-11 17:11:15
Utolsó módosítás ideje: 2024-11-11 17:11:15
