NAPLÓK: rabbit Legutóbbi olvasó: 2026-07-01 05:10 Összes olvasás: 27840| 15. | [tulajdonos]: kép_zelgés ebédszünetben | 2008-01-31 13:20 | „Legvégül pedig magunk között szólva: az emberiség semmi mást nem talált fel önzetlenül, csak a művészi képet, s az emberi létnek talán csakugyan nincs más értelme, minthogy műalkotásokat hozzunk létre, hogy művészi tevékenységet folytassunk, amely cél nélkül való és önzetlen..." (Andrej Tarkovszkij)
Számomra elsősorban nem az értelmezés, a jelentéstulajdonítás felől érdekes a művészi kép, mert az elemzőn széjjelbont, fogalommá vagy szimbólummá alakít, így az egész létéből elvesz, hanem a befogadás, az érzékelés saját idejű, szinoptikus élményénél, ahol még megvan az egység, az 'eredeti ' megértés. Akkor még kisajátíthatatlan, közös (az én - te - másik én, vagy én-szubjektum - te-szubjektum - objektum egymást felismerő viszonyaiban). Az értelmezés teleologikus és önző. Önigazoló és távolító. Nem életidegen, de izolált, nem-közös. Fontos, de nem lényegi. Szerintem művészi képnél nincs felettes "szakértelem", nincs élesebb helyettes-érzék. Látni nem, csak bizonyos irányba nézni lehet tanítani.
Mindez nagyon ködös számomra. Annyiban ellentmondásos és reménytelen is, amennyiben fogalmilag próbálok megragadni valamit, amit a fogalmiság csonkít.
De amíg annyi egoista eszmeszatócs és Művész van, aki magát értteti öncélúan ahelyett, hogy engedné hatni a magától értetődőt, próbálkozom.
| |
| 14. | [tulajdonos]: dokk reloaded | 2008-01-17 17:15 | Jó, hogy van, bár éltette valami kollektív hiányérzet. Az azóta mégsem végnapok elmulasztott tragikumát nem tudom utánátérezni. Az újjászületés tartalmilag elmaradt. De van, és ez nem is kevés.
Előkukáztam a naplóm. Az archiválási kedv, vagy mi. Menteni, ami menthető, és emlékezni arra, ami menthetetlen. | |
| 13. | [tulajdonos]: íráskép | 2007-09-24 12:05 | Elszörnyedtem az írásképemen. Kisiskolás ákombákomok jobbra dőlő sorokban. Mintha az írás mechanikus műveletéhez való viszonyom megváltozott volna. Viselkednek a betűim, mégsem szépek a formák. Balkezes lévén mázgás pacákat is hagyok a takart szövegrészen. A grafológusok megannyi Rorschach-tesztet is kaphatnának egy sajtpapíromon. Ez is egyfajta evolúció. Amit nem használok, elcsökevényesedik. Vissza szoktatom magam a kézírásra.
Olvasás közben megtaláltam Gémes Jánosnak egy 80-as évekbeli forgatókönyvötletét, amit egy stanicliféle felületre firkantott fel. Más kuszasága megnyugtat. Nem vagyok egyedül.
Sikerült megszereznem a Jam egyik albumát. Nagyon kedvelem Paul Wellert, ráadásul ez a post-punk, mod revival, new wave korszak hihetetlenül termékeny volt. A Joy Divisiont szememben nem múlják felül, de Bruce Foxton basszusjátékát mindig is magasra tettem magamban. Ebéd után meghallgatom, aztán megyek az irodába. | |
| 12. | [tulajdonos]: apály | 2007-09-21 20:30 | Legjobban a gy&gy és a Nagyító elkorcsosulásában érhető tetten a lassú kimúlás. Az előbbi olyan, mint amikor az átlagmenzán svédasztalt csinálnak és senki sem lakik jól. Ehetek kézzel, mennyit illik venni? Nincs konyhai személyzet. A koszt kevesebb, mert az átlátható kiszolgálás és kiszolgáltatottság megszűnt. A réginek volt egyfajta tétje. Eltérő mértékben kanonizált költők odavetettek néhány benyomást. Őket is építő (részben szerepcsere miatt, részben mert a költőnek minden más írásbeliség is gyakorló terep), kritikai érzéküket, sőt, olykor emberségüket próbára tevő önkéntes rögtönbíráskodásuk (nyilván nem mélyen kihordott, sokszor átszűrt ítéletek ezek) adott egy irányt, vagy illúziót oszlatott a beszédmódról, a nyelvi és stiláris eszközökről. Legalább háromszor eltapostak ott, és most a kudarc méltósága is hiányzik. Elveszett, sorsára hagyott a szöveg, ha egykori vágóhídjára téved
nosztalgiából.
A Nagyító iránti általános érdektelenség szembeszökő. Ha a szerző maga némi orientáló témabökdöséssel saját boncolásához nem társul - Toroczkay megteszi és igaza van -, 2-3 rövidke hozzászólás után a verselemzés befullad.
Önkorlátozásból is hasznos volna tankolni (nem parainesis, csupán észrevétel). Hatalmas a dömping, ezért infláció van. Kóros jelenlét-túlsúly tört fel (jogom van a képzavarhoz nekem is), ami a figyelem természete miatt láthatatlanná teszi a csöndesebb többséget. A figyelem ugyanis óhatatlanul a rikítóbba ütközik.
Ebben a felületuralási pszichokomédiában sok tisztáldozat esett, nekem leginkább anti távozása fáj. Kukorelly nevével visszaéltek, ezzel kapcsolatban kishíján én is a "vádlottak padjára" kerültem jószándékúnak tűnő félreértés miatt.
A Mi történt veled? silányságai, "szartam" kategóriás "tréfái" a kikötő szellemiséget legfeljebb a matróz fingóverseny szintjén teremtik meg.
Nekem ez a dokk-aggregátum, mivel nem kocsmázom, felolvasni nem járok el, és ma már nem is levelezek innen senkivel. Biztosan igazságtalan. Kicsit remélem is. De ahol szabad a manézs, mármint ennyire szabad, ott előbb-utóbb (inkább előbb) valaki letolja a gatyáját. A szarszag viszont közös. | |
| 11. | [tulajdonos]: veszélyes üzem | 2007-09-19 07:48 | Esik szét a dokk, mint a tescós keksz. Van, aki Titanic-zenészt játszik, lágy dallamra süllyeszti magát. Van, aki saját antológiát spejzol össze. De számomra legbizarrabb reakció, hogy néhányan verseikkel áldoznak a technika ördögének. Frau Goebbels is ezzel a gesztussal mérgezte meg lányait. A vég legyen végletes.
Persze meglehet, hogy mindez átmeneti gigszer. Kukorelly "visszatérése" komikus mozzanat. Olvasok tovább. | |
| 10. | [tulajdonos]: Rozihoz | 2007-09-12 08:47 | | Az utolsó mondatodhoz kapcsolódva elindult bennem egy nyelvi játék, aminek akár valóságmagja lehet. Van-e a léleknek morfológiája? Pl. a nagylelkű testében nagyobb térfogatot tölt meg a lélek? Minél tudatosabban érzéketlenedünk, annál jobban összeszűkül, vagy ellenáll és védi határait? Van-e színe az aurafotók analógiájára? Nem véletlenül, abban az évben, amikor komoly fogyásom történt, apám és anyai nagyapám meghalt. Apám agyvérzést kapott, majd kómába esett. Akkor már szinte idegen volt, ugyanis 8 éves koromban hagyott el minket, 15 éves koromtól fogva pedig egyáltalán nem találkoztunk. Látszólag nem viselt meg. Az üzenetrögzítőnkre mondta a hírt a második felesége, akitől rég elvált. A temetéséről megléptem, népes új családjával nem toroztam. Nagyapám december 25-én halt meg. Egy filmet néztem éjszaka (A tolvaj és a bírák című kisregény (?) filmfeldolgozását), amikor a karácsonyfadíszek sorra lepotyogtak. Január elején tudtam meg, anyukám eltitkolta egy előttem álló erőpróba miatt talán rosszul felfogott kíméletből. Három hónap múlva követte nagymama, bár ő magatehetetlen és akaratnyilvánításra képtelen volt, azaz tulajdonképpen évek óta halott. Anyám rejtegette előlem, én hibásan beletörődtem. Aznap megállt az órám. Csakúgy, mint a karácsonyit, ezt a jelet is utóbb hoztam összefüggésbe a halállal. Szóval, a lélek első gesztusa kiszabadulása után a búcsú. Valaki kedvestől. Nagymamaé más vonatkozásban is jelleméhez hűre sikerült, ha vigyorral szájamon arra gondolok, hogy halála napján összedőlt az egykori családi félházunk lépcsőfeljárója köré épített zöldüveges kalitka, amit ő mindig utált, és feleségi dacának egyik vesztett (feladott?) állása volt. Az új tulajdonosok bosszankodva mesélték anyámnak a szél okozta károkat. Mostanában bennem is sokat dörömböl közönséges furdalásos állapotaimban, úgyhogy fogyókúrára fogtam. Karcsú legyen és fotogén, ha egyszer kijön belőlem. | |
| 9. | [tulajdonos]: hóhér | 2007-09-02 10:55 | Vasárnaponként írok ebbe a méregzöld téglalapba. Ez a most felismert szabályosság kicsit zavar. A hóhérról akarok. Emlékszem rá a villamosról, még iskolás voltam, körülbelül negyedikes, és odaköszönt apámnak - felszínes ismeretség presszói cinpultnál -, aki visszavakkantott, de nem kezelt vele. Amikor leszálltunk, mondta, hogy ez az ember hóhér. A történelmi képeskönyv csuklyás, ujjatlan köpenybő ingféleséget viselő, vastag karú figurájához képest nagyon hétköznapian festett, hasonlított a rajztanárra. Néhány évvel később meséltek róla egy történetet. 89-ben eltörölték a halálos ítéletet és ő az utcára került. Pár hónap múlva felakasztotta magát. Hagyott hátra egy levelet. Leírta, hogy 57-ben fellógatta a saját bátyját. Ennek az embernek Szabó volt a neve, így a névazonosság nem szúrhatott szemet senkinek. Félt, hogy elveszíti a munkáját, ezért nem szólt senkinek, tette a dolgát. Ami különös, hogy a bátyja, aki nem kért szemkendőt, valami megnyugvással hagyta, hogy a kötelet a testvér hurkolja nyaka köré. Talán neki is könnyebb volt. Biztosan ő vágta le a kötélről, elkísérte a jelöletlen sírig, ahová fejjel lefelé, megkötözve fektették. A hóhér a középkorban több volt, mint ítéletvégrehajtó. A gyógyításhoz is értett, illetve a fájdalommentes halál követe volt. Valaki, aki az élet-halál küszöbön áll, felettes akaratot közvetít. Ez a Szabó nevű hóhér ugyanazt a halálnemet szabta ki magára, amit végrehajtott a bátyján és még nyilván sok száz emberen.
Apám mesélte, hogy mindenki kerülte, sőt, még a legelesettebb iszákos sem fogadta el a meghívását. Szabó mindig egyedül ivott. | |
| 8. | [tulajdonos]: közlésvágy | 2007-08-27 16:22 | | Megszállt a közlésvágy. A megszállót szeretni nem lehet, nem vendég, nem is dicsőséges hódító, aki előtt meghunyászkodni nem szégyen. Kényszer, ami a meghallgattatásért, az elfogadásért erőszakoskodik. Ketten az önkontrollal kibeszéltetik velem, ami még vállalható nagyobb ferdítés nélkül. Közel egy éve nem keretezteti magát versbe. Másba is alig. Nem tudom, hogy ez engedmény-e, vagy még ki nem tapasztalt szigor. "Minden, amit eddig tudtál, csak ellenpélda volt, de sebaj, mert fő az illúzió, elveszni vagy megtalálni, a lényeg hogy minél később legyen jó, vagy minél később legyen rossz..." Át kell írnom a minimumtervet, legalább a legalábbokat. Kiírni ugyanaz, mint kiirtani. Halottá tárgyiasítani magamnak, ami másnak megelevenedik. De előbb a megszállóból legyen megszállott. Az egyetlen írói feladat. | |
| 7. | [tulajdonos]: érzelem | 2007-08-19 11:34 | Az érzelem minőségi izgalom, ami lelkesít. A primér módon tárgyra irányuló emocionális reflexet megkettőzi a rá irányuló élvezet. A belső izgalom tárgyiasul az önmegfigyelés számára. Király Jenő ezt úgy fejezi ki, hogy a tárgy érzelmi élvezete az érzelem tárgyi élvezetével kapcsolódik össze.
A hamis érzelmesség, az érzelgés akkor lép fel, ha az érzelmet instrumentalizálják, amely így leválik élményalapjáról és imitált lesz. Eltűnik a belső izgalom, helyette külsőleges izgatás zajlik az érzelmi emlékmaradványok kizsákmányolásán keresztül. Az ellencsapás szintén degenerálja a fogalmilag lefokozott érzelmet, silánynak bélyegzi. A gyöngédség gyöngeség, az erő és szellemi önállóság alapfeltétele a distancia, ezért irtózni kell a beleéléstől, félni az odaadástól. A világ "objektivált munkadarabbá" (K.J.) változik. Az érzelmet fel kell szabadítani a fogalmi túlreflektáltság alól a valós átélés érdekében.
Vajon miért érzek szégyent - ami nem morális, hanem intellektuális -, ha érzelmeimről beszélek? Bizonyára kevés valóságos érzelemélményem van a kényszeres távoltartás miatt. Ezért nem írtam pl. soha szerelmes verset.
| |
| 6. | [tulajdonos]: munka | 2007-08-16 11:43 | | Szeptembertől újra állásban. Pedig már megszoktam, hogy magam munkaadója, szigorú főnököm vagyok. Például hétvégeken is dolgoztattam magam, sőt, betegen is. Néha egy-egy sztrájk, esős délutánokon séta. Volt áramszünet is, az vis maior. A közjegyző tanúsítja, hogy eredetinek látszó oklevelemről készített másolata mindenben egyezik eredetinek látszó oklevelemmel. Nem vállal sokat. Csináltattam igazolványképet egy dohos udvarban, mivel nehezebb volna tanúsítani, hogy egykori indexfotóm eredetinek látszó alanya azonos pillanatnyi fiziognómiámmal. Még nem világos, hogy ki mondott fel kinek. Talán közös megegyezés. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
