NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 18:22 Összes olvasás: 1697051487. | [tulajdonos]: 9-10 | 2021-02-09 18:46 | Február 9. 1987-ben ezen a napon szakadt félbe az életem. Legalább is úgy emlékeztem. De kedd volt, az meg - ahogy nézem- 1987-ben 10. volt. Nagyon drámainak és indokolatlannak hangzik, de a saját életemnek ott lett vége. Azóta csak mintha van, kihozni abból a legjobbat, ami nem az igazi. Darabig reménykedtem a visszatérésben, h újraindítható, de régen túl vagyok minden olyan ponton, ahonnan ez bármilyen szempontból lehetséges lett volna.
Február 9., "Még egy napot kért és kapott" nap, mikor még megengedték, h hétfőn iskolába menjek, holott eldőlt, h kiíratnak másnap reggel. Technika órán a tanár megfenyeget, h jaj mi lesz velem a következő órán, ha nem változtatok a viselkedésemen, a barátnőmmal sírva röhögünk, aztán az utolsó órára nem megyünk be. Helyette ki a Tisza jegére, be egészen középig, onnan nézzük a hidat. Aztán a partközelben talált jégtömböket vágjuk oda magunk elé indulatszavakként, az se baj, ha bereped. De a Tisza bírja.
Este kipakolás után állok a beépített szekrényem előtt, kis indák vannak a tapétáján belül, az ágak közt József Attila-sorok, Európa Kiadó, Kontroll-csoport és efféle idézetek. Aztán letépem az egészet azon gondolkozva, h ez rongálás, de ne maradjon utánam semmi.
Másnap a vonaton Hódmezővásárhely-Népkertnél elkezdek sírni anyám előtt, pedig sose szoktam, és nem tudom abbahagyni. A végén is csak azért, mert anyám addigra már tökre meg van rémülve. Ott, talán, egy pillanatra átsuhanhat rajta, h ténylegesen, belőlem nézve mit csinált. Abbahagyom, mert megtörtént, aminek nem lett volna szabad. És innentől kezdve majd újra és újra megtörténik. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|