NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 03:27 Összes olvasás: 169828| 1749. | [tulajdonos]: heavy | 2023-09-11 19:12 | Időnként úgy rám nehezedik az egész, hogy legszívesebben feladnám. De, persze, nem, nem, nem.
***
Kisbabákkal álmodtam. Nem én szültem őket, azon már úgy tűnik, álmomban is túl vagyok, de rám voltak bízva. Ez mondjuk jó volt.
Ezen kívül az anyuék kertjéből mentett kb 20 virág jó még. Tele van velük a kert eleje. A nyaramban ez volt, ami erőt adott, amikor anyám 50-60 ott ragadt, halálra ítélt virágait végig locsoltam. A többség nemcsak túlélt, de virágba borult. Mikor hazaérek és meglátom őket, az váratlanul (illetve most már számítok rá) megnyugtat. Élet, amit még tudok menteni, gondolom. | |
| 1748. | [tulajdonos]: tanmenet írása közben | 2023-09-10 16:16 | Ha viszont nincs szervezkedés, akkor csak a nép van, aminek nemcsak a 2/3-át, de az 1/3-át sem lehet leváltani.
| |
| 1747. | [tulajdonos]: pusztába kiáltó | 2023-09-03 17:03 | Éveket töltöttem el úgy, hogy kerülgetett a sírás. Ott volt karnyújtásnyira, érintésre már-már kiszakadó vékony anyagból voltam, tele könnyekkel, amik talán újratermelődtek volna szinte azonnal, ha ki is sírom őket, mert az ok, legalábbis az egyik nyilvánvalóan beazonosítható oka nem szűnt, és nem is tudott megszűnni. De hát nem sírtam, vagy csak alig-alig. Talán jobb lett volna sírni néha, nem tudom.
Ez annyiban változik most, hogy egy ideje nem a sírás készülődik bennem, hanem ki kéne ordítanom magam. Múlt éjjel, már-már szokásos álmatlan óráim során, mikor már olvastam és nyelvet is tanultam, komolyan mérlegeltem, ugyan hova tudnék a környéken kibiciklizni, hogy ne legyenek körülöttem halló távolban emberek, s legalább kicsit kiordítsam magamból a rettenetet és fájdalmat).
Illyés Gyulától a Puszták népét olvastam különben, amit ma be is fejeztem. Csináltam a Molyon egy kihívást még a nyár elején Csabai László: A vidék lelke című novelláskötete után ugyanilyen címmel. Abban is főleg a Napkor című novellahármas hatására. Hiába származom mindkét ágon vidékről, parasztoktól, hiába töltöttem el az egész életemet kisvárosokban, mégis arcul csapott annak borzasztóan egyszerű, elveimmel, elképzeléseimmel pont szembe menő igazsága.
+++
"Olyan országban szeretnék élni, ahol nem a korrupció lenne a norma.
Ahol a csalás nem lenne nemzeti virtus.
Ahol azt, aki a hatalom megtartásáért bármit a szájára vesz és bármit elkövet, nem neveznénk zseniálisnak, pusztán azért, mert semmiféle erkölcsi gátja nincs.
Ahol le kéne mondani annak, aki bűnt követett el. Mert tisztességet várnánk el tőlük. Ahogyan magunktól is.
Ahol a politika nem meggazdagodási forrás, hanem közszolgálat lenne.
Ahol egy politikusban fel sem merülne, hogy megkárosítsa a hazáját.
Ahol a más baja együttérzést és szolidaritást váltana ki. És segíteni akarást, hogy ‘neki se legyen rossz’.
Ahol a felelősség vállalása mindennapos lenne, ahogy a hibák beismerése is. És magunkon kezdenénk.
Csalók és hatalomfüggő pszichopaták mindig lesznek. És rengeteg buta ember is, aki nem fogja fel, vagy akiben az erkölcsi érzék is tompa. De ők nem a nemzet kétharmada.”
"Írtam én nagy naivan 2022. február 6-án. Aztán volt egy választás, és a nemzetből 3,5 millió ember arra szavazott, hogy maradjon az, ami ennek az ellenkezője. A maradék időmben megpróbálok arra rájönni, hogy ez hogyan történhetett. Mert az írás célja mindig is az volt, s most is az, h tisztábban lássunk. Arra rájönni, mi az, ami van.
A legjobban a morális része foglalkoztat. Hogy hogyan lehetett jó lelkiismerettel rászavazni a gonoszra."
Ezt meg 2022. májusában írtam le. Azóta találtak egy rosszindulatú daganatot bennem és apám haldoklik. De az igazsághoz közelebb vagyok. Pl tudom, hogy a kérdést másképpen kell feltenni, mert az inkább az, h mit ér a morál, ha vidéki. Illetve milyen morál mozgatja a vidéket.
Illyés könyve a pusztai cselédekről szól, akik akkor az ország lakosságának 1/3-át tették ki. Döbbenetes. A boldog kilencvenes években , mikor először került a kezembe, még hihettem azt, h egy szerencsére magunk mögött hagyott rettenetes világot mutat be benne, de ma inkább a tudatalattiba süllyedt igazságai, amik nem múltak onnan el, amiktől "minden olyan, amilyen", borzongatnak meg, s tőlük az új nagybirtokok, vagy Hatvanpuszta gondolata is enyhén hátborzongatóvá válik.
Erről próbálok konkrétabban is írni. Elvégre ez adódik csupán ordítás helyett.
| |
| 1746. | [tulajdonos]: Az élet szerelme | 2023-09-02 20:55 | Tegnap a kontroll CT vizsgálatról jövet,
találtam egy másik antikváriumot.
Előtte dobozokban álltak a könyvek,
200 forint darabja. Később rájöttem,
hogy vannak 100 forintosak is,
mint például Jack Londontól
Az élet szerelme. Ezt visszatettem,
de a 2018-as Szép verseket elhoztam.
A 100 forintosból van? - kérdezte a tulaj.
Nem, a 200 forintosaknál volt.
Az Arany összes mellett.
Gondoltam, mondta erre,
ez egy új könyv, ezt én is többre becsülöm.
Itt zavart csend lett. Talán rájött arra,
amit nem mondtam ki.
Nem tudom, hova szánta, szóltam végül,
de nekem megér 200 forintot.
Mikor átnyújtotta, fénylett a szeme. | |
| 1745. | [tulajdonos]: abba-ebbe | 2023-08-30 21:31 | József Attila:Kései sirató
Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.
Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.
Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad –
félrevezettél engem.
Ettelek volna meg!… Te vacsorádat
hoztad el – kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! Nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!
Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve –
nem hallod, mama? Szólj rám!
Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.
| |
| 1744. | [tulajdonos]: draft | 2023-07-26 11:38 | és jönnek majd jobb napok
a lakók visszatérnek az eladó házba
s ott folytatjuk, ahol abbahagytuk
egy éve, öt, vagy húsz éve,
felvesszük a távozáskor leejtett fonalat
egy esős, óceánparti kisvárosban,
és továbbéljük azt a másik életünket,
ahol lesz újra erő a tagjainkban,
lesznek újra fogaink és a méhünk is
meglesz majd a hasunkban,
felkelünk és járunk
és akik jól-rosszul szerettek minket
és akiket jól-rosszul szerettünk
nem halnak meg. | |
| 1743. | [tulajdonos]: Dolphins | 2023-07-22 09:42 | | Carol Ann Duffy Dolphins című versét fordítom a Kiskunmajsa -Szentes távolsági buszon. A Félegyházi pékségben sikerült lattet venni elvitelre, azt iszogatom közben. Önazonosságom ritka pillanatai. | |
| 1742. | [tulajdonos]: egy a lényeg | 2023-06-05 18:37 | Nem tudom, h a verseimet miért maszturbálós nővel illusztrálták. Azért küldtem be, mert örömet vadászok, asszem ez a dopamin. Először örültem, hogy megjelentek, bár meghökkentem, h már megint félmeztelen női torzót kaptak kíséretül (megint, mert nem ez az első alkalom, de az a másik vers némileg erotikus volt, ott még talán értettem). Aztán, mikor osztanám, akkor látom, h hol a keze a fejenincs nőnek: nyúl bele a nadrágjába. Elhiszem, h a szerelmi kínlódást a boldogok szerelmesek csak maszturbációként képesek értelmezni (vágy van, viszonzás nincs, na ugye, hogy ugye), de ez a két vers már végstádiumú vágyból, vegytiszta szenvedésből lett, illetve annak túlélési eszköze volt. Úgyhogy elszomorodtam.
Persze, azt hiszem, mégiscsak tudom miért. Rohannak, örülhetek, h közlik, és futtában olvasva ez lett belőle. Én írok a derekáról, na ott egy szép derék. Csak olyan, mintha oda lenne a méltóságom. A kurva költészetem nem több, mint maszti. Hát, az örömvadászat nem jött össze.
Itt az önkielégítős költemény:
Egylényeg
Majd egylényegű lesz a bőrödön a fény
a napba mártózó fatörzsekével,
derekad és tested konvex és konkáv formái,
bizonyos vonalak megtörése és hajlása,
sem lesz másmilyen, mint a kábán
forduló ágak kint a szélben,
vagy a nedves földből, eső után
fejét felütő virághad,
olyan leszel lényegében,
s azt, hogy minden porcikádat,
a látottat és a sosem láthatót
szeretni tudtam volna tán,
majd nagyvonalúan összegereblyézem
az egyéb hullott lombbal,
amit kár bolygatni már.
Aztán majd csak tündökölsz.
És talán már észre se veszlek,
hogy mint a lélegzet jársz
ki-be.
Egyébként meg az egész totál lényegtelen, persze.
| |
| 1741. | [tulajdonos]: dream | 2023-06-04 21:21 | Az utolsó fiatalemberrel kapcsolatos álmom eddig 3x próbáltam rögzíteni sikertelenül, mert mindig elszállt mentéskor a már begépelt szöveg. Eléggé unom.
Még április végén/május elején álmodtam és üdítő kivételként kellemes érzéseket hagyott maga után. Valószínűleg az váltotta ki, h édesanyjával akkortájt viszonylag sokat beszélgettünk a betegségem miatt, kvázi mintha baráti lenne köztünk a viszony, ami nem az, és nem is lehet soha. Ezt jeleníti meg az álom sztem.
Arról szólt, h fiatalember esküvőjét szervezi anyukája a barátnőjével, s vhogy része leszek én is, mint baráti munkatárs ennek a folyamatnak. Aztán egyszer csak jön egy email a meghívott vendégek listájával, amin emiatt, s mert az összeállító, akinek az előzményekről fogalma sem volt, ebből tévesen következtetett a családdal való viszonyomra, ott van az én nevem is. Ezt látva azon kezdek tűnődni, h na most ebből, h mászok ki úgy, h ne hívjam föl magamra a figyelmet, mert elmenni is felettébb kínos volna, de visszautasítani is utalás a kimondhatatlanra. Ettől független a domináns érzés a megkönnyebbülés azon, h mindez már nem tud bántani.
| |
| 1740. | [tulajdonos]: idézet | 2023-05-30 19:08 | Pontosabban:
„A poéta hát csak poéta vers nélkül is, de akire születésekor Melpomené mosolygó szemekkel nem tekintett, akármilyen szép verseket írjon is a Minerva truccára, de azért nem lesz poéta, hanem csak versjártó. Ezek azok, akiktől már alig fér az ember a Parnassuson.”
„A verscsinálás nem poesis; mert ez a gondolatoknak, a képzelődésnek, a tűznek természetében és mindezeknek a felöltöztetésében áll: a verscsinálás pedig csak a szózatok hangjának bizonyos regulákra vételére, a külső elrakására ügyel, hogy azok hármóniával szálljanak az ember fülébe. A honnan lehet valaki jó poéta, ha mindjárt verset nemír is; és ellenben jó verset írhat valaki, de azért nem poéta. Legjobb, ha a kettő együtt van.”
/Csokonai: A magyar verscsinálásról közönségesen/ | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
