NAPLÓK: mix Legutóbbi olvasó: 2024-05-17 03:47 Összes olvasás: 135731Olvasói hozzászólások nélkül| 127. | [tulajdonos]: ... | 2008-04-24 23:39 | Annyira vágyott különbözni mástól
Végül nem különbözött, csak magától | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 126. | Sery: zombik | 2008-04-17 11:20 | Isten-testű zombik////Nem hordanak zoknit//// Mind addig hezitált ////Úgy maradt: mezitláb
| |
| 125. | [tulajdonos]: ... | 2008-04-16 22:21 | A félve kimondott félreérthető
És újabb, váratlan bajokat hív elő
Rokonszenves, ha valaki szűkszavú
De a sorok között nem mindig nő a fű | |
| 124. | [tulajdonos]: ... | 2008-03-04 19:12 | Amikor minden összeomlik
Akkor is énekelnek a zombik | |
| 123. | [tulajdonos]: hiba | 2008-01-12 23:47 | Nem zavar már (múlandokk) és Didaktikus (bírálandokk) című verseim írásakor elkövettem egy szarvas hibát. A hibát (állítólag) azok szokták elkövetni, akik nem olvasták Mary Shelleynek Frankensteint című kitűnő könyvét. Én olvastam a könyvet, és nagy hatással volt rám. Ez a hatás nem csökkent, hanem erősödött az időben, viszonyom az alakokhoz megváltozott, és kezdett mást jelenteni és mondani, mint a megszokott értelmezés. Sajnos idővel néhány tény is elmosódott az emlékezetemben, így az is, hogy nem a szörny, hanem annak megteremtője volt Frankenstein: nem olvastam újra a könyvet a vers írásakor, így abba Frankenstein mint a teremtett szörny került be. Talán azért vált bennem eggyé a szörny és megalkotója neve, mert a regény végére egyenrangú társakként küzdenek a hómezőn – a teremtmény Frankenstein második énjévé válik. A verset a hiba miatt nem akarom újraírni, de szükségesnek éreztem, hogy felhívjam rá a figyelmet.
Ha a dokk rendes kerékvágásban üzemel, megpróbálom majd a versekhez lábjegyzetben beszúratni a helyesbítést. | |
| 122. | [tulajdonos]: Volapük | 2007-12-10 21:21 | Hátha tévedett a vén csizmadia
És nem fogta rá a filozófus az öklét
Nem a fél szeme volt a filozófus aduja
Hanem a borba fojtott öröklét | |
| 121. | [tulajdonos]: Várad 2006. augusztus 12. | 2007-10-28 17:41 | ....
Néhány társasházat elhagyva egy olyan útra kanyarodtunk, amelyik a régi debreceni utcákra emlékeztetett, csak vadabb színűek voltak a házak, és egységesebb volt a környék: sem nagyon szegényes, sem nagyon elegáns portát nem lehetett látni. Mindent összevéve nem tett rám rossz benyomást, emberléptékű volt minden. Az egyik utcasarkon új, halványrózsaszínre festett adventista templom állt, szemügyre vettük, és úgy döntöttünk, benézünk. Épp egy hölgy lépett ki az ajtón, rögtön megszólított bennünket, és invitált befelé. Ők szombatisták, mondta, törve a magyart, és már nyitotta is az ajtót. Beléptünk, tele volt a templom, még az üvegajtóval leválasztott előtérben is ültek. Egy férfi hellyel kínált bennünket, intettünk és hátráltunk kifelé – úgysem értettünk volna semmit, hiszen nem értjük a nyelvet. Kinn a román nő széles gesztusokkal magyarázta, hogy benn a központban van magyar nyelvű templomuk is. Jól esett a barátságossága, elköszöntünk, és a sarkon lefordultunk, a Körös irányába.
A Körös gyönyörű volt! Kb. 10 cm választotta el a kibetonozott meder szélétől, és békésen fodrozódott. A férjem szerint egy uszoda feszített víztükrére emlékeztetett. Állítólag akkor láttuk, amikor a legszebb, az enyhe áradás állapotában. A parton bandukolva elértünk a hídig, és átmentünk a másik oldalra. Nézd csak, Ady, mondtuk egymásnak. A mellszobor profilból kicsit tényleg emlékeztetett Adyra, de szemből nézve láttuk, hogy nem is hasonlít: George Enescu román zeneszerző, karmester és hegedűs szobra volt.
Megálltunk a híd után elhelyezett újságosbódénál. Kerestük volna a Várad című irodalmi lapot, de nem ismerték. Az újságárus román volt, de a bódé előtt álló társa magyar, vele társalogtunk. Kérdeztük tőle, hol van a posta, és miután a nyitvatartási időt megkonzultálta román kollegájával vagy társalkodó partnerével (a rövid beszélgetésből nem derült ki), eligazított bennünket.
Mentünk, mendegéltünk, mint a mesében. Elhaladtunk egy, a kommunizmus áldozatait gyászoló emlékmű, és egy román történelmi személy szobra mellett, és szembe találtuk magunkat egy kis parkkal. Ez már tényleg Ady, mondtuk a park közepén álló szoborra, és valóban ő volt. Lefényképeztük egymást a park bejáratánál, és mentünk a mögötte álló Ady múzeumhoz. Sárga piros kék zászló lengett a ház előtt, románul, angolul és németül tájékoztattak bennünket a nyitvatartási időről. Magyarul nem.
Majd délután megnézzük, egyeztünk meg. A múzeum mögötti kis kerthelyiség asztalokkal, székekkel nagyon csábító volt, de nem ültünk le, mentünk tovább. Mint utólag kiderült, már egészen közel jártunk a központhoz. Hamarosan találtunk egy könyvesboltot, ahol vettünk egy térképet. A két barátságos, fiatal elárusítónő magyar volt.... | |
| 120. | [tulajdonos]: Várad 2006. augusztus | 2007-10-25 22:42 | Nem voltam még Váradon. És valahogy ez az út is nagyon nehezen jött össze. Először a férjem volt fáradt és rosszkedvű, neki fájt a dereka, így elmaradt a tervezett keddi út, aztán az én derekam és hátam fájt, valami lumbágóféle fájdalomnak gondoltam a tünetekből, nem szenvedtem tőle soha, zokon is esett nagyon, talán nem is elsősorban a fájdalom miatt, hanem mert az öregedés előjelének tűnt, bármennyire próbáltam is ezt a gondolatot elhessegetni. Szabadságom második szombatján reggel ötkor csörgött az óra, gyógyító alvás közepéből ébresztett, pillanatra át is futott az agyamon, hogy talán mégsem kellene elindulni, de ez tényleg csak egy pillanat volt, a következő percben már elkezdődött a készülődés. Fél hétkor indult Debrecenből a busz, tele volt, pedig azt hittük, senki nem lesz rajta, ülőhely azért jutott mindenkinek. A határnál egy órát vártunk, különösen a román térfélen várakoztunk sokat. Egy négyhónapos babát csodáltunk mindannyian, ritka türelmes, jó kedélyű baba volt, a mieink annakidején egy ilyen helyzetben már régen ordítottak volna. Két kék és egy piros útlevéllel utaztak, mondta később a férjem.
Fél tizenegyre értünk a váradi végállomásra. Leszállhattunk volna a központban is, de aztán úgy döntöttünk, hogy végig utazunk, ismerjük meg a helyet, ahonnan majd délután visszaindulunk. 4x50 lejünk volt, fel kellett váltatnunk, hogy a toalettet igénybe tudjuk venni. Ennek érdekében vettünk egy Menthos cukorkát, a visszajáró pénzből meg tudtuk oldani sürgető problémánkat. 10000 régi, illetve 1 új lejt fizettünk érte – nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint a Magyarországon megszokott, állomásokon igénybe vehető illemhelyek.
Hosszú séta várt ránk, amit egyáltalán nem bántunk, mivel nem ismertük Váradot, és ez a séta a várossal való ismerkedés fontos része volt – sajnos az én derékfájásom miatt kímélő tempót vehettünk csak fel. Gondosan megfigyeltük a környéket, hogy délután visszataláljunk, bár én ezt csak mímeltem, ugyanis, ha ketten utazunk, mindig a férjemre hagyatkozom - neki a tájékozódás sokkal könnyebben megy.
... | |
| 119. | [tulajdonos]: ... | 2007-10-21 21:52 | | Rém-e az ember? | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
