leállósáv: fészbuk-poémák 7

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2026-02-21 15:42 Összes olvasás: 32257

402.	[tulajdonos]: fészbuk-poémák 7	2020-12-17 23:31
97 életrés milyenek lehettek az őseim mondjuk úgy hétmillió évvel ezelőtt és mi az a tulajdonság bennem ami már bennük is ott volt és ha újabb hétmillió évet kapnának utódaim hogyan milyen irányba változtatnának rajta fel lehetne-e ismerni bennük azt amitől én voltam én és ami miatt csak ők lehettek azok amivé váltak a hétmillió év alatt vagy megszakad valahol a lánc és az eddig győztes általam is hordozott én-tulajdonság úgy szakad meg és hullik át továbbörökíthető nyom nélkül hogy esélye sem lesz a feltámadásra 201205 98 ez mind jelen a kifelejtett valóságból értelmezhető-e a csönd ha folyton hallgatok pedig maradék világom még mindig keresi megtalált és azonnal el is veszített töprengéseit az utak homokkal befújva hogy szinte örvénylik alattuk a beton és ha látsz is valamit fordulhatsz bármerre nem maradt abból semmi harcoskodásunk csupa tankcsapda le- és felfelé haladó ívein kitörölt és kitörölhetetlen nyomvonalak árnyékai nőnek a holdról nézve akár dombok is lehetnének betemetett kútjaik 201206 99 érdekelhet-e bárkit is hogy számít-e nálam a jövő néha a felfokozott jelent templom és kurvaplacc közé állított zsibárus asztalnak látom ahol az emlékkacatokon pásztázó szemekben az el- és átadható roncshalmazok felújított változatain riadtan látom a jövő lázálmait néha ott tartok hogy nem hiszem el amit láttatni akarnak velem még annyira sem ahogy a múltamban kételkedem gondolataim elbotlanak a lehetetlenség küszöbein és már nincs is erejük feltámogatni egymást lassan összemossa őket a felejtésbe zárt sötét néha – nagyon néha – túllátok az ócskapiac asztalain túl a jövőben biomasszát is égető erőmű beálmodott teljesítményfaktorain az uniós pénzek be- és kicsatornázott változataiban fickándozó kommunikációs tenderek mesebeli juttatásain rémisztő érzés nézni a jelen múltjába zuhanó jövőt 201207 100 szín és fonák lélegzetében visel mikor én is átlépek hozzá magam tanulni szavak nincsenek de tilos a csend örvénylő zúgássá tört térben élünk tenyér tenyérhez tapad kiosztott szeretetünket várjuk hátha aztán feladjuk ez is egy módja a szétvarrhatatlan szakadásnak régóta élsz bent régóta én kint morajlok morajlunk belül hátha egyszer kitör kitör a kitörni készülődés magunkon kívül mást is szeretni lebegve másba nem kapaszkodsz már nem félsz úgy érzed nem is te voltál 201208 101 a kor függvényében (PC+Q) tudod a lejtők izgalmát a szaporázó lépéseidben fel-felbukkanó bizonytalanságod amivel méregetni szoktad a következő lépésed ívét rettegve az ösvény önálló akaratától a guruló kövek a lekoptatott hátú kavicsok cselvetéseitől de soha nem tudsz ellenállni a kísértésnek és a magaslatokról – legyen az bármilyen magas – önállóan és a saját lábadon próbálsz meg lejutni közben elképzeled hogy felfelé haladsz egyre magasabbra egyre veszélyesebb terepen verekszi fel magát a test szakadozó tüdővel roncsolt izületeinek ropogásán cipeltetve madársúlyát egy nem egészen biztos cél érdekében hiszen ezt az utat már megjártad és nem találtál rajta semmit csak ezt a tétova lefelé botorkálását az időnek a célba jutás legkisebb reménye nélkül 201209 102 a győzelem algoritmusa a világ olyan mint épp amilyen most ebben az utolsónak vélt utolsó pillanatban vagy másmilyen úgyis tökéletesen mindegy a milyensége ebben az utolsónak hitt utolsó pillanatban de még bízhatunk abban hogy pontosan olyan marad mint amilyen eddig is volt védtelen de bizakodik bizakodik hogy védtelensége kivédhető ha nem most akkor jövőre vagy valamikor és belebámul a kábulatba részletezném de nagy valószínűséggel így is úgy is beledöglünk az életünkbe minden más meg olyan amilyen visszamegyünk ha ellenségem vagy most döglesz meg ha barátom... nos hát... kicsit később 201210 103 egyre némuló kérdés azt hiszem elkelne már egy nagy-nagy némaság hogy megnyugodva fogadják el az élők számkivetett haldoklóik végakaratát ne zsarolják egymás számkivetett lelkeit egymás számkivetett lelkeivel hiszen ugyanazok ők is amik ti lesztek kiégetett szívű idegenek a beélesített világ torkolattüzében azt hiszem ideje újra megsebezni magunkat hogy rájöjjünk mit is jelenthet a másoknak okozott közöny visszamegyünk mondod de hova és ha rá is találnál az útra ki tépné ki a szíved hogy vezeklésül véreddel locsolja le őseink nyomát elnémítani vele áldozataik jajveszékelését kiknek a nevében különbözteted meg magad másoktól elvárva mások vesszőnyalábjainak önfeladó engedékenységét erőt fitogtatsz de kinek az erejét ballagj végig gondolatban múltunkon és próbáld végigsakkozni ki mikor hol vétett hogy a végén szinte számtalanszor kellett fizetnünk ostoba melldöngetéseinkért nekünk ma élőknek is és kurva sokat a történelem szerteszét hasadozott szövetét hol milyen erővel szeretnéd összébb foltozni amikor már úgy ahogy de együtt lenne... 201211 104 egy győztes profil profilírozott másolata ne tegyél sehova semmit mert nincs értelme bárhova bármit is leraknod az értelemtől teljesen független vagy mutathatsz bármikor bármerre bármilyen trükköt nézőid bámulatára akik bármikor voltak vannak és lesznek és többnyire szívesen elhiszik hogy amit mutatsz annak ha a pillanatban nincs is de az örökkévalóság jövőképében megkérdőjelezhetetlen a valósága sőt talán még létezett is mint maga a megkérdőjelezhetetlen valóság tehet és főleg mondhat bárki bármit innentől ez vagy te és leszel az elképzelhetetlen időben maga az elképzelhetetlen idő önmagad láncán önmagad elpusztíthatatlanságához béklyózva ott ahova és ahonnan bemenekültél tetteid felismerhetetlen szándékai elől a beismerhetetlenségedbe 201215 105 visszafogott befejezés már megint részleteiből akarja összeállítani magát nem ez az első kísérlete de eddig még mindegyikkel kudarcot vallott most viszont talált egy olyan hivatkozási pontot amin keresztül hiteles rekonstrukció lehetne minden emlék a kiejtett hangok pontosan felidéznék – reményei szerint – azt az érzelmi állapotot amibe okfejtéseit burkolhatja írás közben biztosan akadna bennem is itt-ott olyan rés amivel azért mérlegelhető lenne az állítás helyessége most például karácsony jön összezsúfolódott megbocsátásaimon keresztül figyelem ahogy lélegzetvisszafojtva vár rá a maroknyi jelen de még mindig túl önző vagyok ahhoz hogy el tudja hitetni velem jövőt piszkáló hűtlenségeit 201217

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!