hiányhányás: költészetismeret 23


 
2843 szerző 39283 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Dobos Krisztina
  Aki a kórházkertben lakott
Új maradandokkok

Egry Artúr: kést tart a kéz (Csontváry Kosztka Tivadar: Almát hámozó öregasszony 1894)
Albert Zsolt: Hátha*
Szakállas Zsolt: Így tűntünk el...
Szakállas Zsolt: mátrix
Szőke Imre: Ötven évvel később
Bara Anna: Apám útja - 2. verzió
Szilasi Katalin: A titok
Bátai Tibor: Hova lett?
Tamási József: másik Magyarország dűlő
Szőke Imre: Achilles orr
FRISS FÓRUMOK

Gyurcsi - Zalán György 2 órája
Egry Artúr 3 órája
Szőke Imre 19 órája
Gyors & Gyilkos 20 órája
Tímea Lantos 23 órája
Ötvös Németh Edit 1 napja
Serfőző Attila 1 napja
Kiss-Teleki Rita 1 napja
Bara Anna 1 napja
Tamási József 2 napja
Albert Zsolt 2 napja
Bátai Tibor 3 napja
Duma György 4 napja
Horváth Tivadar 4 napja
Szakállas Zsolt 4 napja
DOKK_FAQ 5 napja
Karaffa Gyula 5 napja
Ocsovai Ferenc 8 napja
Tóth János Janus 11 napja
Szilasi Katalin 11 napja
FRISS NAPLÓK

 az univerzum szélén 2 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 3 órája
Bátai Tibor 12 órája
Minimal Planet 14 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 14 órája
Janus naplója 16 órája
argumentum 17 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 22 órája
Hetedíziglen 1 napja
Párbeszéd a DOKK jövőjéről 2 napja
nélküled 2 napja
ELKÉPZELHETŐ 3 napja
Ötvös Németh Edit naplója 3 napja
Készül az album 4 napja
PIMP 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: hiányhányás
Legutóbbi olvasó: 2025-09-01 12:25 Összes olvasás: 22743

Korábbi hozzászólások:  
53. [tulajdonos]: költészetismeret 232011-07-11 09:32

Nemes Nagy Ágnes a magyar jambusról (1).

„Mindenki tudja, aki verset ír, fordít, olvas, hogy a legkönnyebben megformálható (kötött) forma nálunk ma a jambus. Fű-fa-virág belekerülhet a sorba, nemcsak spondeus, pirrichius, hanem trocheus is, felvehet a sor daktilikus, anapesztikus, magyaros-hangsúlyos lejtést; már verstanos tudósaink is szépen kimutatják ezen a magyar jambuson a beszédhangsúly hatását, táblázatokba foglalva össze lehetőségeit a legtisztább, a legzeneibb jambustól, mely metrumnak, magyar hangsúlynak egyaránt eleget tesz, a legkevésbé tisztáig, amely a megtiport metrumot hangsúllyal egyensúlyozza. És nemcsak egyes verslábakat, hanem igen helyesen, teljes sorokat, verseket vesznek szemügyre, a sor, a vers egészéből, lejtésirányából vonva le a következtetéseket a részekre. Olyasféle folyamat játszódott le a magyar jambusban – bár ez csak analógia és egyáltalán nem azonosság –, amilyen az indoeurópai nyelvek metrikus verseiben, ahol a hangsúly vette át a szótaghosszúság szerepét. Senki sem firtatja ma már a jambus „származás”-át, nem dörögnek filippikákat idegensége ellen. A jambus végleg a mienk. Nem mintha a bármifajta formai idegenség ellene mondana a költői hasznosságnak. Hányszor, de hányszor kell egy költészetbe valami más, valami új, valami eddig idegen; de hát kár is erre szót vesztegetni. Költészetünk hatalmas verselési kincstárát nem kis részben köszönhetjük zsákmányoló kedvünknek, honosítási rugalmasságunknak. Világos ma már, hogy a jambus lehetősége mélyen benne gyökerezik a magyar nyelvben. Mondathangsúlyunk eleve lehetővé teszi a jambikus, az emelkedő lejtést, a szavakat kiválogatva, kipucolva pedig létrehozza a hangsúlyos-mértékes jambust. Mondathangsúlyról beszélek természetesen, és nem szóhangsúlyról. Hangsúlytalan, vagyis emelkedő jellegű mondatkezdet (névelő, kötőszó, értelmétől függőleg névmás, határozószó stb. indítású szólam) nagyjából ugyanannyi van nyelvünkben, mint hangsúlyos mondatkezdet, bár statisztikát tudtommal még nem készítettek róla. Csak úgy ránézésre vagy fülre mondom, hogy ugyanannyi van, mindennapi tapasztalatból. Vegyünk kapásból egy újságcikket. Sorra kiidézem mondatindításait. Két év múlva… (hangsúlyos kezdet). A katasztrófa hírére… (hangsúlytalan, névelős kezdet). A korabeli… (hangsúlytalan). Sorra épültek fel… (hangsúlyos). Ha az akkori… (hangsúlytalan). Azon, hogy mennyire… (hangsúlyos). A kilencven… (hangsúlytalan). Kék, sárga, zöld, barna… (hangsúlyos). És így tovább. Nyolc mondatkezdetből négy hangsúlyos, négy hangsúlytalan. A szimmetria túl pontos; ha ide-oda billegne a mérleg nyelve, több szöveget vizsgálva, valószínűbb volna az eredmény, és az sem változtatna a lényegen. De hát éppen ez a cikk akadt a kezembe. A nyugodt, mindennapi vagy értekező próza mondatszerkesztése, az egyenes szórend hatása természetesen nem érvényes a versre. Az emocionális indíttatás más ritmusra jár. A népdalban és bármifajta hangsúlyos-magyaros versben megnő a nyomatékos sorkezdetek (mondatkezdetek, szólamkezdetek) aránya. Megint csak kapásból egy népdal:
’Kicsi madár,
’jaj be fenn szállsz,
’miért van, hogy
alább ’nem jársz?


Mégsem tűnik el ezekből a verstípusokból sem a hangsúlytalan sorkezdet, mert a nyelvben eleve adott nyomaték nélküli szólamkezdetek (névelő!) kiiktatása nagyon is mesterkéltté tenné a verset. Bármekkora szabadságot enged is meg, hál’istennek, a magyar szórend, nyomatéktalan mondatkezdeteinket teljesen lenyelni nem lehet. Meg aztán – ahogy Arany mondja – kellemetlenül monoton volna az állandó hangsúly állandó helyen. De azért a népi vers megteszi a magáét; szereti fogához verni a névelőt: „Kondorosi csárda mellett…” (voltaképpen: „A kondorosi csárda mellett”), vagy dallammal megtámogatni a hiányzó hangsúlyt és így tovább. Legfőképpen azonban a szórenddel operálva ér el nyomatékot a szükséges helyeken. A magyar jambus természetes adottságai közül mindeddig a mondatkezdettel (szólamkezdettel), vagyis az imaginárius sorkezdettel foglalkoztam. De mi van a mondat végén? Hiszen a mondatvég (sorvég) még a kezdetnél is fontosabb; minden versformában a sorvég a döntő, lévén itt az ómega lényegesebb az alfánál. Itt bizony már nem olyan egyszerű a helyzet. A sorvégeken előugrik a magyar nyelv egyik alapvető tulajdonsága: az ereszkedő szóhangsúly. Ennélfogva lett a magyaros-hangsúlyos (nyomatékos) verselés olyan, amilyen, vagyis túlnyomólag kezdő hangsúlyos, ereszkedő jellegű. Mondathangsúlyunk bővelkedik az emelkedő „versláb”-ban, szóhangsúlyunkban ilyen nincs. Van ugyan itt is, a sorvégen is mód a nyomatékkal képzett jambusra: „a láb” (hímrím, szökő); „ha látom” (nőrím, lejtő) – de persze ez is mondatrészek viszonyából származó. Ha viszont hosszabb szó van a sorvégen, nem egy vagy két szótagú – ami finnugor nyelvünkben gyakori –, akkor a hangsúllyal képzett jambus nem funkcionál többé. Marad a mértékes jambus: azóta, Szegednek, kiszélesített, az átmenet, kilencvenöt, feledtetett (ugyanabból az újságcikkből idézve a szavakat). Ez sem szokatlan a magyar fülnek, dehogyis szokatlan. Magyaros-nyomatékos versben is hányszor előfordul, hogy a szó közepét kell hangsúlyoznunk a ritmus kedvéért. Az alappélda rá: „’Nagy a legény, / ’de nagyobb / ’Boldogtalan- / ’sága”. Vagy nézzük ezt a hangsúlyos-magyaros (trochaikus) tízest:
’Nyári napnak / ’alkonyúla- / ’tánál…

Ugyan mi különbözteti meg az itt következő öt és feles jambustól? (Amelyet most magyaros ütemekre bontok.)
[Az] ’óra lüktet / ’lassú perce- / ’géssel…


Vagy ettől:

[Ha] ’dús kalásszal / ’jő a sárgu- / ’ló nyár…


Nem több különbözteti meg, mint a hangsúlytalan sorkezdet, amelyet zárójelbe tettem, s amely a jambikus lejtést sugallja, és megkülönböztethetné – bár példánkban éppen nem teszi, lévén a Petőfi-sor is rövid szótagú megfelelő helyen – a kötelezően tiszta végjambus. Egyetlen kis példája ez a mérték és hangsúly egybejátszásának a számtalan közül, pusztán csak azért hoztam fel, hogy a szóközép hangsúlyának olykor még mindig vitatott természetességét; gyakoriságát szemléltessem a magyar verselésben. A ritmusösztön, a belső „ritmusterv”, amelyet végső soron biológiai tényezők szabályoznak, megelőzi a szavakban való megtestesülést; kialakult versrendszerekben a ritmus vezérli a szót, és nem megfordítva, s ha neki úgy felel meg, könyörtelenül ketté is vágja. Sőt – hozzáfűzhetjük – nemcsak kialakult versrendszerekben vezérli, hanem bármiben, szabadversben, prózában is bizonyos határok között, lévén a biológiai ritmus, ez esetben főleg a lélegzetvétel, kényszerű alapja, lehetősége és korlátja a szóritmusnak. De hát ez messze vezet”.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-09-01 10:48       ÚJ bírálandokk-VERS: Tamási József csillagok útja
2025-09-01 10:17   Napló: az univerzum szélén
2025-09-01 09:55   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-09-01 08:52   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2025-09-01 08:51   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2025-09-01 08:27   Napló: az univerzum szélén
2025-08-31 23:30   Napló: Bátai Tibor
2025-08-31 22:39   új fórumbejegyzés: Egry Artúr
2025-08-31 22:00   Napló: Minimal Planet
2025-08-31 21:45   Napló: Minimal Planet