NAPLÓK: hozzá lehet szólni
Legutóbbi olvasó: 2024-05-18 13:28 Összes olvasás: 13505112. | [tulajdonos]: - | 2022-02-04 19:22 |
Kedves Antal, szeretném megkérdezni, és tényleg minden hátsószándék és leuralás nélkül, úgy, hogy még Julia Cameron is büszke lenne rám, szóval szeretném megkérdezni, hogy komolyan nem látod-e az ég és föld különbséget a két apás vers között, vagy csak úgy mondod, amit mondasz.
És szeretnélek téged is megkérni arra, amire eddig mindenki mást is, hogy légy szíves, csak egy-egy versről írj ebbe a naplóba te is, mert ezért nyitottam. Ha ez nehéz, akkor a napló nem lesz többé nyitott a többiek számára, így számodra sem, és csak azokat az üzeneteket jelenítem majd meg, amik a vershez kapcsolódnak, minden mást pedig meg le lehet majd írni újra a saját naplóba. De azt már meg lehetne most is tenni, és akkor nem kellene zárttá tenni a naplót, amivel a spontenaitása veszne el. És persze tudom, hogy minden a vershez tartozik, de talán a kritika a verseskötetedről és a többi mégsem. Csak bekukkantottál, és máris számolatlan hsz-ek sorakoznak itt, zömében nem a tárgyhoz tartozó témákkal. Ez így egyszerűen sok, na, ez a leuralás, J. C. forog a sírjában.
Minden vershez tartozó hozzászólásodat továbbra is szívesen várom.
Köszönöm szépen előre is.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!