NAPLÓK: az univerzum szélén
Legutóbbi olvasó: 2026-08-04 02:47 Összes olvasás: 89091| 3. | [tulajdonos]: | 2018-11-19 11:44 |
itt nincsenek kifejezett szabályok. mármint amik vannak, azok öntörvényűek. nincs szabálykönyv, se alkotmány, se alkotmány-módosítás. amikor kilépünk belőle, az univerzum feketére fagy, benne az égbolt és a láthatár; csönd lesz és eláll a szél.
nincsenek ajtók, se ablakok. itt nem lehet kulcsra zárni semmit. persze nem kell attól tartani, hogy valaki valamit is ellophatna, amit magunkkal viszünk, azt el is hozzuk. mindig kérdés, hogy éppen milyen állapotban lépünk be. eltalálta-e a zűrhajót valami masszív, megátalkodott űrtörmelék. egy kicsit mindig be kell melegíteni, feloldani a jéghalált, szájból fülbe lélegeztetéssel.
szavaidban az édesvíz. megindul egy messzi-messzi hegyről, egy rég elfeledett forrásból, amiről csak sejteni lehetett eddig, hogy ott van. a lezúduló víz néha elakad egy végtelennek tűnő sziklafalban, de a víz utat tör, megérti a saját tömegvonzatát. úton van egy rég kiszáradt meder felé, egy tó ígérete felé. a tó életet vizionál. egysejtűek, amőbák, zöld kúszónövények, úszó és lábasállatok kelnek majd belőle útra.
folyamatos visszhang a hangod. a sziáid, a be-, és az elköszönők. a beköszönő sziáidról mindig egy jövőbeli szia jut eszembe, dimenzió szaporulás és egy vágyott megsemmisülés. az elköszönő sziáidban mindig van valami birsalma ízű elszontyolodás. ezeréves szomorúság, hogy ez lesz talán az utolsó szia. mintha-álom. ne aggódj, vagy aggódj, megpróbállak felébreszteni. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
