DOKK

 
2768 szerző 35142 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Nagypál István
  Törless színe
Új maradandokkok

Bara Anna: elkerülhetetlen 1.0
Vajdics Anikó: Hajában sárga lepkék
Mészáros László: diadalmenet
Tiszai P Imre: Vakvágányon (2)
Seres László: Bűn-bak
Ilies Renáta: Egy fa panaszai
Bátai Tibor: Bizonyosság tükörnézetben
Paál Marcell: Harapás
Fodor Fanni Dóra: Mélység, magasság
Várkonyi Miklós: Kastélykert
FRISS FÓRUMOK

Nagyító 3 órája
Zala 6 órája
Mihálydeák Anika 7 órája
Pataki Lili 7 órája
Dankó Tímea 7 órája
Szikora Erzsébet 7 órája
M. Kiss Gábor 17 órája
Duma György 17 órája
Petz György 19 órája
Zsuzsanna Grande 21 órája
Szatmári Gizella Emese 1 napja
Kiss Anna Mária 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
Szilágyi Erzsébet 1 napja
Bakkné Szentesi Csilla 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Szigeti György 1 napja
Bánfi Ferenc 1 napja
Pleszkó Anita 1 napja
FRISS NAPLÓK

 Zúzmara 40 perce
Bátai Tibor 5 órája
Sorrento 5 órája
weinberger 5 órája
Gyurcsi 6 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 6 órája
az utolsó alma 8 órája
Minimal Planet 9 órája
Dokk-találkozó Veresegyházon? 10 órája
A Dokk-jelenség 10 órája
ELKÉPZELHETŐ 13 órája
Baltazar 15 órája
Petrovics 17 órája
(ál)Kínai bölcsességek 19 órája
Bocs Jenő, csak magam szórakoz 20 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Zavaros Víz
Legutóbbi olvasó: 2018-06-17 09:43 Összes olvasás: 1297

Korábbi hozzászólások:  
10. [tulajdonos]: és nem hagy engem ez a valami2018-02-16 14:52

beszélni róla

1.
még kicsinek
esthosszakat bámultam
nagyanyám díszes
cifra-kockás asztalterítőit
és mára tudom jól
azokon volt minden
mit embernek tudni érdemes de
beszélni róla nem lehet:látod épp
bele-se kezdek
máris egy versszak

nem esett szó akkor
különösebb dolgokról
hatalmas szélnek suttogó abroszok
susogására emlékszem de csak akként
miként messze induló vándor fülébe visszhangzanak elhagyott
távoli völgybe vesző egykori falucska neszei

hisz tudod
szökésben voltam a valóság elől mindig
egyfajta éber kitörni kész hátrálásban
megfontolt a sárkány ki tudja jól
kifogástalanul meredtek a Szaturnusz gyűrűi

igéző képzetek és térillúziók között
kárpitmotívumokból kivirágzó vásári forgatagban lődörögtem
hol minden a maga jelmezében kitárulkozó-nemtelen:
irány és törekvés nélkül való s nélkülünk
kik itt kódorgunk föl-alá egymás álarcaiban
irány- és történéslabirintusok káprázatába veszve
rettentő abroszok csattogása közt

nem hittem én már akkor sem a tarka időben
egyetlen pontot rajzolok a porba
hogy elhordja a szél míg forgok
képzelt tengelyem körül
és emlékezem ki magam kárhozom és ekként
többet adok kelleténél a dolgok látszatának – de
kétszeresen átkozott mindaz
ki távolba néz vakon
sápadt mécsesek kihunyó fényénél ...

2.
fölhullámzott torkunkban a cukrozott
hideg sejtelem
csupasz talpaink alatt tűntek el
e végtelenbe futó rojtszőnyegek mentén
a ritkán és halkan emlegetettek
hínár-sötét folyosókon lopództunk
tarkónk felett szikrázóan fényes izgalmakkal
mozdulatlan csöndbe fagyott szobák ajtaja felé

és tudtam jól valahol a párkányokon túl
ahol a kócos fák összeérnek egy fülledt betondélutánban
apró mézédes napsárga körték teremnek csüngőn
alig szakítunk mi abból már
sarkon is fordultunk visszahajítva
férges zsákmányainkat buggyantan erjedő ölébe
a csoroszlya-nyárnak

3.
nem aludtunk egy hétig
bennem lavórnyi poshadt vízként
terül el a világ
megmártóztam mindenben s hiába
a disznók orrukkal a vályú szélére túrtak
miféle tekintetes úrnak
fúrnak a majomkenyérfák utat
ne kérdezd - én nem tudhatom
fél fülemmel hallgatom ahogy
szó esik olykor azért még rólad is
sanyarú sorsodat boncolgatják
s kiegyeznek vele végül mondván hogy
"hát hiába bele kell törődni bizony ebbe is"

együtt élsz te már békében
az azt se tudod mivel
mondhatni
elég jól viseled

pedig mióta eltűntél te magad is jól tudod
a kacskaringós rojtszőnyegek ugyanabba a világba vezetnek vissza
és hogy azt a makulátlan vegytiszta csendet
csak a halottak képesek fenntartani
akik hirteleneket csapva néha
a konyhaasztal szegletére
nagyokat csuklanak mostanában
kitöltetlen rengő boruk felett

4.
kajmánkönnyekre szomjazó pillangók tikkadt seregei
hűs barlangjaimban végül kiapadhatatlan forrásra leltek
hol egykoron a megkövült faggyűfoltok felett
szorongva gubbasztó szerzeteseket síró bohócok vígasztalták
összeomlott kártyahalmokon kucorodva
álmélkodva és rebbenőn várták feljönni
megfelezett pirulájukat
a holdat: lenyelték végül
s fölültek az égre

5.
nyíló pokolvirág
illatozz hát!
minden fa tövében
ott ül egy falánk
mindegyikőtök
én voltam
s hogy hányszor
szakítottam?
magam
se
tudom – míg élek
(meg)hurcolom mégis

6.
egykedvében leszedi asztalunk
a kora-ősz alkonyat
azúrkék hold kel kései
roskatag körtefák felett
(az ősképek elzengik sodró-ringó balladáik)
összeborzongnak szeplőtelen
vén időktől reszkető bokrok
részeg és igaz éjszaka ereszkedik
pincehideg karjában megpihennek
sajgó városok

horgas matrónaként
süvöltve szalad végig a szél
az üres játszótereken
kiürülnek a lakóparkok elpárolgunk
egy csettintésbe se kerül ez most a hatalmasoknak kik
egy nagy közös máglyát pakolnak körbeállva s kiegyezve mind
pedig morajló magától az ember különbet
úgysem álmodhat

mint szeretni feledettek
mint nem-szeretve lenni feledettek
kozmoszba firkált írásjelek
biggyesztve magunk
egyhangúlag tárogatjuk
szívünk nyikorgó-nehéz
rozsdás vaskapuit

sírokon vigyázó gerberák szárai
rothadnak ekképp kifelé táruló kővázák
belső falához dőlve merev nyakkal
egy örök szögben

7.
hátat fordítva egy múló asztaltársaságnak
visszfényemet az ablaknak szegem
tűző reflektoroknak gesztikulálnak ekként
alkalmi támaszt kutató bizonytalan elkövetők
(jaj az elkövetőnek ki aztán kiváltképp csodálkozik midőn
hasogató fájdalomra ébred koponyájából nehéz ködök szivárognak
elindul hogy megkeresse a tegnapot s hányszor
visszaszalad mint aki úgy tűnik mégiscsak ittfelejtett valamit)

de én a magam áldozata vagyok
kéjes szuszogásaim emlékfoszlányai
bogárrajokként surrannak bőröm alatt
és leszabnak magamról – hát nem a város hangjai
de bennem e zörejek
drótfonálként hasítanak – visítok, visítok nagyon
visítanak bennem
de kigyomláltam párkányaim
és figyelek
láttam tájaim és ahol azok a kócos fák összeérnek
mentőköteleket is láttam
beleégni a beton-délutánba

fürkészve
az ösvényen botorkáló körvonalait
sápadt mécseseim felizzanak:

bár a régi istenek gesztusai
oly megvetően tartják itt a tájat
és a teremtmények szellemei
már zabolátlanul emésztenek
DE
az anyag dorombolása mögött
a zajokon túl
még ott fekszik a csend
megterítve minden létező alatt
megvetett dunyhaként fogad magába s kivet ha
tennem kell és lehet
mielőtt még újra ránk omlik
ez a sötét és konok
kartondoboz-éj

9. [tulajdonos]: ...2018-02-09 03:44
hajnali háromnegyed három felteszek egy teát
forfyogó gondolatom a setét éjbe sipít átszegve a hold felleg-odvát
maradok nyugvahagyottan magamnak mégis
bennem egyetlen felszeppenő groteszk csupán
ama körüllézengő anomália folytán hogy
úgy kb 10 perce háromnegyed három van
s hogy majd' le se ragad a szemem
és nem tudok aludni mégsem

hogy engem nem készítettek
és énrám sem készültek voltaképpen mégis
a klaviatúrát zörgetem és a vakmerő remény
motyog még vissza szégyenemre hogy
csaknem hasztalan hogy
mindez valmi olyasvalami része lehet
ami kerek azért nyilván
és el is gurult hogy észre nem vettem
minden bizonnyal menekülőre fogta
az imbolygó pirula
noiszen
megrettent egészen megette hogy beveszem

az ember persze eljátszik olykor-olykor
szerepeivel lelkesen, nagy zajjal tetszeleg magának
fölkel a rácsos ágyból és megrázza a csörgőket aztán visszazuttyan
meredten nyálcsorgatva figyeli ahogy jönnek még mások
mindenféle zörgő vackokat rázva mindahányan
aztán felpiszkálódik mégis valamiképpen
zsiborgó marokkal marcangolva a teret
megindul hogy szétfeszítve rácsait
körülhordja nyálát a világ ízetlen vackain
majd megunva valamennyi játékszerét
testmeleg sarkot kutatva osszekucorodik ott végül
avagy helyben visszahuppan ama jólismert zsiborgó felületre

rongyos ambícióktól megváltan és elfogulatlanul
értve-ámulva figyelmesen hallgatja tovább ahogy
amazok nyűvik még rekedt kasztanyettáikat
s vehemens-nagyokat rándítanak öntudatlan
kimerült tagjaikon - Dionüsszosz fortyogó éje ez
a tudattalan ébredése,
nagyokat ránt a bolond a holdon,
merre indulna vele maga se tudja
ha lenyelné talán
felülne az égre


8. [tulajdonos]: beszélni róla2018-02-06 13:56
1.
még kicsinek
esthosszakat bámultam
nagyanyám díszes
cifra-kockás asztalterítőit
és mára tudom jól
azokon volt minden
mit embernek tudni érdemes de
beszélni róla nem lehet: látod épp
bele-se kezdek
máris egy versszak

nem esett szó akkor
különösebb dolgokról
hatalmas szélnek suttogó abroszok
susogására emlékszem de csak akként
miként messze induló vándor fülébe visszhangzanak elhagyott
távoli völgybe vesző egykori falucska neszei

hisz tudod
szökésben voltam a valóság elől mindig
egyfajta éber kitörni kész hátrálásban
mert megfontolt a sárkány ki tudja jól
kifogástalanul meredtek a Szaturnusz gyűrűi

igéző képzetek és térillúziók között
kárpitmotívumokból kivirágzó vásári forgatagban lődörögtem
hol minden a maga jelmezében kitárulkozó-nemtelen:
irány és törekvés nélkül való – s nélkülünk
kik itt kódorgunk föl-alá egymás álarcaiban
irány- és történéslabirintusok káprázatába veszve
rettentő abroszok csattogása közt

nem hittem én már akkor sem a tarka időben
egyetlen pontot rajzolok a porba
hogy elhordja a szél míg forgok
képzelt tengelyem körül
és emlékezem ki magam kárhozom és ekként
többet adok kelleténél a dolgok látszatának – de
kétszeresen átkozott mindaz
ki távolba néz vakon
sápadt mécsesek kihunyó fényénél ...

2.
fölhullámzott torkunkban a cukrozott
hideg sejtelem
csupasz talpaink alatt
tűntek el e végtelenbe futó rojtszőnyegek mentén
a ritkán és halkan emlegetettek
hínár-sötét folyosókon lopództunk
tarkónk felett szikrázóan fényes izgalmakkal
mozdulatlan csöndbe fagyott szobák ajtaja felé

és tudtam jól valahol a párkányokon túl
ahol a kócos fák összeérnek egy fülledt betondélutánban
apró mézédes napsárga körték teremnek csüngőn
alig szakítunk mi abból már
sarkon is fordultunk visszahajítva férges zsákmányainkat
buggyantan erjedő ölébe
a csoroszlya-nyárnak

3.
nem aludtunk egy hétig
bennem lavórnyi poshadt vízként
terül el a világ megmártóztam mindenben s hiába
a disznók orrukkal a vályú szélére túrtak

miféle tekintetes úrnak
fúrnak a majomkenyérfák utat
ne kérdezd - én nem tudhatom
fél fülemmel hallgatom ahogy

szó esik olykor azért még rólad is
sanyarú sorsodat boncolgatják
s kiegyeznek vele végül mondván hogy
"hát hiába bele kell törődni bizony ebbe is"

együtt élsz te már békében
az azt se tudod mivel
mondhatni
elég jól viseled

pedig mióta eltűntél te magad is jól tudod
a kacskaringós rojtszőnyegek ugyanabba a világba vezetnek vissza
és hogy azt a makulátlan vegytiszta csendet
csak a halottak képesek fenntartani

akik hirteleneket csapva néha
a konyhaasztal szegletére
nagyokat csuklanak mostanában
kitöltetlen rengő boruk felett

7. [tulajdonos]: 201802042018-02-04 03:59
CSOROSZLYA-NYÁR

1.
Még kicsinek
esthosszakat bámultam
nagyanyám díszes,
cifra-kockás asztalterítőit
és mára tudom jól,
azokon volt minden
mit embernek tudni érdemes, de
beszélni róla nem lehet: látod épp
bele-se kezdek,
máris egy versszak.

Nem esett szó akkor
különösebb dolgokról.
Hatalmas, szélneksuttogó abroszok
susogására emlékszem, de csak aként, miként
messze induló vándor fülébe visszhangzanak elhagyott,
távoli völgybe vesző egykori falucska neszei - hisz tudod,
szökésben voltam a valóság elől mindíg.
(Egyfajta éber, kitörni kész hátrálásban -
megfontolt a sárkány ki tudja jól: kifogástalanul meredtek
a szaturnusz gyűrűi!)

Igéző képzetek és térillúziók között,
virágzó kárpitmotívumokból kihajtó vásári forgatagban
lődörögtem, hol minden a maga jelmezében
kitárulkozó-nemtelen: irány és törekvés nélkül való - s nélkülük,
kik itt kódorognak föl-alá egymás álarcaiban elveszetten,
irány- és történéslabirintusok káprázatában
rettentő abroszok csattogása közt.

Sohasem hittem a tarka időnek.
Egyetlen pontot rajzolsz a porba; látsz valami lepkefélét - relytéjesnek
véled hogy elhordja a szél míg forogsz képzelt tengelyed körüls emlékszel,
te ki magad kárhozod, s kelleténél többet adsz
a dolgok látszatának - de kétszeresen átkozott mindaz,
ki távolba néz vakon, sápadt mécsesek fényénél...

2.
Fölhullámzott torkunkban a cukrozott, hideg sejtelem.
Csupasz talpaink alatt tűntek el
e végtelenbe futó rojtszőnyegek mentén a ritkán és halkan emlegetettek.
E hínársötét folyosókon lopództunk tarkónk felett szikrázóan fényes izgalmakkal,
mozdulatlan csöndbe fagyott szobák ajtaja felé. És tudtam jól, valahol a párkányokon túl,
ahol a kócos fák összeérnek egy fülledt betondélutánban
apró, mézédes, napsárga körték teremnek csüngőn:
alig szakítunk mi abból már sarkon is fordultunk
visszahajítva zsákmányainkat mohó ölére
a csoroszlya-nyárnak.

3.
Nem aludtunk egy hete. Lavornyi posshadt vízként
libeg bennünk a világ. Megmártóztudk mindenhogy, hiába. A disznók
orrukkal a vájú szélére túrtak. - Miféle tekintetes úrnak
fúrnak a majomkenyérfák utat, ne kérdezd, én nem tudhatom, nem is tudom, bár
megbékéltem torz istenségekkel és megbocsátom magamnak a cselekvés kényszerét is
mely nem megbocsátható egyáltalán mert független az mind éntőlem ki kényszerek alatt éltem itt
s hogy el nem uralt sem függ pusztán a cselekvés természetétől mégsem. De egyedül vagyok nagyon.
Errefelé csak ritka alkalmi kóborló a magamfajta s tudja jól:
önfejére hívott átkokat. Szó esik olykor azért rólad is -
sanyarú sorsodat boncolgatják s kiegyeznek vele végül mondván hogy
"Hát hiába, bele kell törődni bizony ebbe is" Együttélsz te már békében
az azt se tudod mivel,
mondhatni,
elég jól viseled.

Pedig mióta eltűntél te magad is
jól tudod a kacskaringós rojtszőnyegek
ugyanabba a világba vezetnek vissza, és hogy
azt a makulátlan, vegytiszta csendet
csak a halottak képesek fenntartani,
akik hirteleneket csapva néha a konyhaasztal szegletére
nagyokat csuklanak mostanában kitöltetlen,
rengő boruk felett.

4.
Szamár az idő. Képzetünk
aranyporként mállik: cafrangok,
gyöngyök és végtelen törekvő
majomkenyérfák.

Csüngtél magadnak,
magához az a tompa kondulás
olykor ha fűzött. -

napsárga körték koccannak most - Hallgass.


6. [tulajdonos]: javítás2018-02-02 03:26
hajnali háromnegyed három felteszek egy teát
fortyogó gondolatom kisipít a setét éjbe
átszegve a Hold felleg-odvát
maradok nyugvahagyottan magamnak bennem egyetlen felszeppenő groteszk
csupán ama körüllézengő anomália okán hogy úgy kb 10 perce
háromnegyed három van
és hogy majd' le se ragad a szemem
és nem tudok aludni mégsem

hogy engem nem készítettek
és énrám sem készültek és mégis
a klaviatúrát zengetem és a vakmerő remény
motyog vissza szégyenemre hogy csaknem hasztalan
hogy mindez valami olyasvalami része lehet
ami kerek egészen és el is gurult
minden bizonnyal menekülőre fogta az imbolygó pirula
noiszen
megrettent egészen megette hogy beveszem
az ember persze eljátszik olykor-olykor
szerepeivel lelkesen

fölkel a rácsos ágyból és megrázza a csörgőket aztán visszazuttyan
meredten nyálcsorgatva figyeli ahogy jönnek még mások
mindenféle zörgő vackokat rázva mindahányan
aztán felpiszkálódik mégis valamiképpen

kifejlett marokkal marcangolva a teret
megindul hogy szétfeszítve rácsait
körülhordja nyálát a világ ízetlen vackain
majd megunva valamennyi játékszerét
testmeleg sarkot kutatva összekucorodik ott végül
avagy helyben visszahuppan ama jólismert zsiborgó felületre

rongyos ambícióktól megváltan és elfogulatlanul
értve-ámulva figyelmesen hallgatja tovább ahogy
amazok nyüvik még rekedt kasztanyettáikat
s vehemens-nagyokat rándítanak fáradt tagjaikon

csikorgó csengettyűk - a Bolond
szaturnuszi bilincsei - eltérítő állapotaink
differenciálatlan egységben máskülönben
a végtelenediket sodrom épp ha jól számítom
hajnali három van épp
s látod pont elég lett

5. [tulajdonos]: 201802022018-02-02 03:23
motyog vissza szégyenemre hogy csaknem hasztalan
hogy mindez valami olyasvalami része lehet
ami kerek egészen és el is gurult
minden bizonnyal menekülőre fogta az imbolygó pirula
noiszen
megrettent egészen megette hogy beveszem
az ember persze eljátszik olykor-olykor
szerepeivel lelkesen

fölkel a rácsos ágyból és megrázza a csörgőket aztán visszazuttyan
meredten nyálcsorgatva figyeli ahogy jönnek még mások
mindenféle zörgő vackokat rázva mindahányan
aztán felpiszkálódik mégis valamiképpen

kifejlett marokkal marcangolva a teret
megindul hogy szétfeszítve rácsait
körülhordja nyálát a világ ízetlen vackain
majd megunva valamennyi játékszerét
testmeleg sarkot kutatva összekucorodik ott végül
avagy helyben visszahuppan ama jólismert zsiborgó felületre

rongyos ambícióktól megváltan és elfogulatlanul
értve-ámulva figyelmesen hallgatja tovább ahogy
amazok nyüvik még rekedt kasztanyettáikat
s vehemens-nagyokat rándítanak fáradt tagjaikon

csikorgó csengettyűk - a Bolond
szaturnuszi bilincsei - eltérítő állapotaink
differenciálatlan egységben máskülönben
a végtelenediket sodrom épp ha jól számítom
hajnali három van épp
s látod pont elég lett

4. [tulajdonos]: 201706022017-06-02 05:22
hosszú, nyúlánk tagjaikkal
átnyúlnak felettünk az állomás zörejei
és magukhoz vonják a tájat
életeink összetorlódnak
e pillanatban oly kínoson közel vagyunk egymáshoz
mindnyájan e zakatoló semmiben
elveszve falak közt
erős marokra fogva
tanácstalan
képzeteink rácsait

MINDIG ‎van
az a pillanat
és kétfelől lekéssük


3. [tulajdonos]: 201705282017-05-28 20:13
kirajzolódni a halmok alól

mondjuk
egy könyvtárszobában
ahol már
nem virraszt senki
(a faggyúfoltok
egy letűnt eszmeiség jegyei)

ahogy a
szántatlan-vetetlen szikkadt földeken
elhevert üres flakonok
némán meredünk vissza magunkra

mint szeretni feledettek
mint nem-szeretve lenni feledettek
mint akiket magukhoz vettek
azután magukra hagytak

írásjelek melyeket
belefirkáltak a kozmoszba
de többé talán el se olvas senki
de nem feledhetnek, oh, nem , nem
nem feledhettek el bennünket
okkult jeleket

anyáink
mind e gyarló lelkek
általunk
szolgálatot tehettek
önzetlent
s a legnemesebb módon
hisz birtokba mégsem vettek
eképp
nem szolgáltattak ki
önmaguknak

szenteltessék meg tehát
mind az ő természetük
ki megszült és elhagyott
lehetővé és szabaddá így tett

olvasd s zúgd hát fennkölt
kisajátítatlan tenmagad
óh ember!
bárha minden s az övé semmi
semmi semmi sem lehet

minden testet öltött önvalója
saját lélegzete teste-vére
amazok birtokolják őt
hurkok e dolgok
bilincsek kötések és csomók

anyám lehulltam rólad



2. [tulajdonos]: 201705222017-05-22 15:06
...és azt is hiszem még
hogy nekünk -önként-
ki kell szolgáltatnunk
mindent
magunkból
megtagadott
sóvárgó részeink
visszajárnak
kinőnek a paplan alól
és ápolatlan körmeit
belénk vájja a kielégítetlenség
rettegünk (ál)ártatlanságunkban
mert valahol
az ominózus várkastély bejáratlan részén
egy ablaktalan kamrában
üledéktől nyirkos falak közt
még elzártan
de elevenen rúgkapál a gyalázat
s mi képtelenek vagyunk
harmatos fűre lépni vele..

1. [tulajdonos]: 201705182017-05-18 23:11
"leghosszabbak a fények két karcsapás között"

nem birtokolhatsz semmit
soha nem is voltál
ez a megrakott tál
csak illúzió
s te oly bizonytalan léptekkel
tántorogsz
táltól falig faltól tálig
önnön várkastélyod fogjaként -
illetéktelen szerverek eszköze vagy
magadhoz méltatlan
játékon kívüli karaktert létrehozó
minden szobába betévedő
darabos mozgással haladó
üresen bámuló test
távolnak borzongó
terítetlen
kifeszített abrosz
hasadj a szélnek

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: m7k4  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: ifqx  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-06-11 23:32 Vezsenyi Ildikó
2018-06-10 16:01 Vajdics Anikó
2018-06-08 17:41 Metz Olga Sára
2018-05-29 16:37 Francesco de Orellana
2018-05-26 21:06 Szokolay Z.
2018-05-25 09:55 Bakkné Szentesi Csilla
2018-05-14 11:04 Pataki Lili
2018-05-03 14:16 P. SZ.
2018-04-28 01:12 Iványi Mónika
2018-04-11 23:30 Fekete Orsolya
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-06-18 05:04   Napló: Zúzmara
2018-06-18 03:16       ÚJ bírálandokk-VERS: Francesco de Orellana Jajj -- Már megint?!
2018-06-18 02:10   NAGYÍTÓ /furim:re/
2018-06-18 02:08   NAGYÍTÓ /furim:re/
2018-06-18 02:07   NAGYÍTÓ /furim:re/
2018-06-18 01:59   Napló: Dokk-találkozó Veresegyházon?
2018-06-18 00:20   NAGYÍTÓ /Bátai Tibor:Karakter-kombináció 2./
2018-06-18 00:19   NAGYÍTÓ /Bátai Tibor:Karakter-kombináció 1. újra/
2018-06-18 00:17   NAGYÍTÓ /Bátai Tibor:Karakter-kombináció 1./
2018-06-18 00:15   NAGYÍTÓ /Bátai Tibor:Kurzív/