NAPLÓK: Versreakció a dokkon
Legutóbbi olvasó: 2024-11-21 16:28 Összes olvasás: 6412| 34. | [tulajdonos]: 38-33 | 2013-12-09 14:09 |
Papp Für János
Újragondolás
Istenem taníts meg a vakságra és a hallgatásra.
A vízen járással is hadilábon állok bár azt hiszem
az begyakorolható. Magas növésű vagyok. Anyámtól
örököltem. Apámtól a rossz emlékeket. A hitet pedig
nagymamám kendőjében találtam. Úgy tudom te tetted
oda. Most tanulni vágyok és felejteni. Főleg felejteni. Újra
kell gondolnom magam.
Vincze Sándor:
A gyermekség hangsúlyozódik ki ebben a versben. „Anyámtól”, „apámtól”. Gyermeknek lenni valamiféle befejezetlenség. A létező nem tudja önmagát beteljesíteni, hiszen gyermek marad örökre. Apjáé, anyjáé. Amit kapott, nem lett a sajátja, mintha különös hagyatékukkal is a szülők élnének benne tovább. Még egy nemzedékkel megy visszább, a nagymamáig. Ez a kendőbe rejtett hit a leggyermekibb, a legszebb motívum a versben.
Ugyanakkor az Isten gyermeke is, aki gazdag útravalót adott neki. Ez a gazdagság ugyan nincs benne a versben expressis verbis, de azzal, hogy vakságot és hallgatást kér a lírai én, mégiscsak ez fejeződik ki. Megfosztást, mintegy az érzékelés kasztrálását kéri, amitől furcsa mód további gazdagodást vár. Pontosabban a gazdagodás lehetőségét, remélve, hogy ettől lesz végre az, aki szeretne lenni. Az újragondolt, újraindított ember, aki már nem gyermek. Vagy legalábbis nem úgy gyermek, mint előtte volt.
Hangsúlyozottan prózai hang, komor és mégis bizakodó. Mint amikor valaki hangosan gondolkozik, tépelődik. Tologatja a sakkfigurákat egy olyan állásig, amelyben a sötét és a világos egyaránt nyer.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
