NAPLÓK: Versreakció a dokkon Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 01:46 Összes olvasás: 6116| 33. | [tulajdonos]: 37-32 | 2013-12-09 14:08 | Fövényi Sándor
mert
hozzávénülök az éveimhez,
mert gyereknek lenni nem jó,
gyereknek lenni rossz,
mert apu mindig részeg,
és borfoltos a konyhaabrosz,
anyu meg nyitogatja a gázt,
hogy felrobbantsa a házat,
és az iskolában a tanár néni
veszi nekem a ceruzákat,
hogy elrajzoljam magam,
messzire a földtől, nagy kék
űrhajókat csináljak felhőkből,
s úgy álmodjak, hogy közben ne sírjak,
örüljek minden színes papírnak,
melyekből majd sárkányt fabrikál
a szomszéd bácsi, sárkányt mely
ma messze jár, még emlékét sem látni,
mert felnőttnek lenni rossz, nincs apa, anya,
és boromtól foltos a konyhaasztal abrosza.
Péter Béla:
régóta figyelem fövenyi sándor keserű versezeteit. tetszenek. mindig megnyitja bennem a szolidaritás szelepeit, s mélyen hatnak rám. ennek a „peremkerületi” lírának megvannak a sajátos drámai elemei, amelyek aztán, mint egy jó blues, szépen átívódnak a befogadóba. nincs itt szó lázadásról, annál inkább rengeteg belátásról, a fájdalom teljes és rezignált tanúságtételről. a most olvasott, mert c. versében is ott van egy mérhetetlen , s persze feloldatlan feszültség az emberi élet miértjével kapcsolatban. a vers egyenlege elkeserítő: mert: úgy éljük az életünket már gyerekként a szeretetlenség rideg és kiszolgáltatott miliőjében, hogy már csak annyit tudunk mondani, hogy „gyereknek lenni rossz” . pedig, mint minden gyereknek járna a családi melegség, gondoskodás, szeretet. aztán valahogy felnő az ember fia, és idők múltával szembesülünk azzal , hogy felnőttnek lenni is rossz, s ott látjuk a képet, a gyerekkorból a borfoltos asztalról. visszatértünk oda, ahonnan elindultunk. bénultan gondolunk bele egy elmúlóban lévő életbe, s nem értjük, hogy történhetett meg mindez velünk.
(milyen jó lenne hinni, hogy ennek a mintának egyszer vége szakad. sokan állítják, hogy nem vagyunk egyedül döntésink meghozatalakor. szerepet játszanak olyan, a tudatalattiban elraktározott tapasztalatok, mítoszok és felfogások, amelyeket a felmenőinktől hozunk. a konfliktusainkra adott válaszainkban észrevétlenül mondatják ki velünk együtt a döntést. s ha az élethelyzetekre adott válaszok nem változnak, végül oda jutunk, ahonnan elindultunk. tudom, hogy léteznek ezekkel a nehéz és sorsdöntő kérdésekkel kapcsolatos pszichológiai gyökerű terápiák. legyen igaz, hogy módszereikkel elérik azt, hogy lekerülnek az emberek válláról olyan terhek, amelyeket az elődök testáltak ránk, s amelyekre már semmi szükség.)
üdv.pb.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
