NAPLÓK: Vendég Legutóbbi olvasó: 2026-03-10 13:41 Összes olvasás: 22099| 2. | [tulajdonos]: Hozzávalók (abszurd) | 2019-04-27 07:27 | S. László: Hozzávalók
‒ Kezét csókolom, egy kevés bocsánatot keresek. Lehet kapni?
‒ Igen, uram, tartunk.
‒ Jaj, de jó! És tessék mondani, felment az ára?
‒ Mindennek megy fölfelé az ára, uram. Az idő függvényében, tudja. Ahogy telik az idő, minden egyre értéke-sebbé válik.
‒ Az elég baj. Csak halványan emlék-szem rá, mibe került régen a bocsánat. Ha igaz, amit mond, akkor lehet, hogy nem is lesz nálam annyi.
‒ Ha meg nem sértem, mennyi van magánál?
‒ Annyi, mint.
‒ Az tényleg kevés lesz, uram.
‒ Ettől féltem. Tessék mondani, mennyi volna az elég?
‒ Annyi, amennyi.
‒ A francba! Akkor… visszajövök érte kicsit később. Megtenné, hogy félretesz nekem egy keveset?
‒ A bocsánat rendkívül keresett por-téka, uram, és a készlet valamiért mindig véges. Sajnos nem áll módunkban fenn-tartani a bocsánatot azoknak, akiknek drága, vagy akik azt ígérik, hogy később visszajönnek érte. Ez merőben ellenkezne a Ház szabályzatával. Oda kell adnunk azoknak, akik meg tudják fizetni. Még a legjobb szándék mellett is, uram.
‒ Várjon, hadd gondolkodjam!
‒ Csak gyorsan! Kérem, ne tartsa fel a sort!
‒ Jó, jó! Egyszeriben milyen türelmet-lenné vált a kisasszony… Nézze, nekem mindenképpen szükségem van egy ke-vés bocsánatra. Nem mehetek haza nélküle. Talán… talán visszateszem a polcra a bűntudatot.
‒ Tegye azt, uram, amennyiben jónak látja. De ne tartsa fel a sort!
‒ A sor, a sor, mindig a sor! Megyek már!
...
‒ Uram! Nem jött vissza a bocsánatért. Még mindig nincs meg az amennyi?
‒ Óh, kegyed az? Milyen nyájas is-mét… Nos… de igen, megvan. Ami azt illeti, már jóval több is van annál, mint amennyi. Nézze csak, megszabadultam a bűntudattól, és látja? Egyszeriben most nagyon sok bocsánatra futja, nemhogy egy kevésre.
‒ Hát, ez igazán nagyszerű! Bevallom, drukkoltam magának. Nos, akkor máris szaladok, és hozok önnek egy kevés bocsánatot. Pontosan mekkora adagra gondolt? Aprócskára, kicsinyre, csöppnyire, pindurra vagy kicsikére?
‒ Óh, ne fáradjon vele, kedves. Most, hogy kitettem belőle a bűntudatot, annyival könnyebb lett a kosár… És valamiért úgy érzem, már nincs is szükségem a bocsánatra. Az igazat megvallva, már azt sem értem, miért volt olyan égetően fontos a számomra.
‒ Hát… az ilyesmi sajnos előfordul, uram… De remélem, azért nem távozik tőlünk üres kézzel. Mutathatok esetleg valami mást, ami érdekelné?
‒ Óh, igen, köszönöm. Mert tudja, arra gondoltam, hogy keresek inkább némi élvezetet. Hiszen mindenki az élvezeteket keresi, nem igaz?
‒ Többnyire, igen.
‒ És arra gondoltam, miért tegyek én másképp? … Egyáltalán miért is akartam én a bocsánatra herdálni azt, amiből élvezetekre is futja?
‒ Igen… miért is… Nos, ha valóban inkább élvezetekre váltaná az amennyit, ez esetben igazán könnyű dolga lesz, uram. Nézze csak, élvezetekből mekkora itt a választék. Ráadásul ez a legolcsóbb termékünk, amelyből, a bocsánattal ellentét-ben, kifogyhatatlan árukészlettel rendel-kezünk, ezért folytonosak a különböző akciók, egymást váltják a leértékelések. Válogasson kedvére.
***
‒ Khm… megint én vagyok.
‒ Uram! Ön még itt? Nemsokára zárunk, ugye hallotta a hangosbemondót?
Nos, sikerült végre megtalálnia, amit keresett?
‒ Ami azt illeti, sajnos nem, kisasszony. Tudja, minden élvezetnek nagyon szép volt a csomagolása, de belül a portéka, úgy láttam, mind romlott. Rengeteget megnéztem, de már valósággal undoro-dom.
‒ Szeretne panaszt tenni, uram?
‒ A világért sem. Mi változna attól?
‒ Érdekes… Soha senki nem él a panasz lehetőségével, pedig a panaszkönyv ott lóg a falon, ni. De keletkezése és fel-függesztése óta még teljesen érintetlen. Talán, mert még senkinek nem volt pana-sza az élvezetekre. Vagy talán… mert soha senki nem gyanakszik a minőségükre… Valóban úgy találta, hogy romlottak, uram?
‒ Határozottan. És tudja… miközben egyre jobban belemerültem a kutatásba, ott az élvezetek között, eszembe jutott, hogy miért is jöttem ide eredetileg… és attól fogva egyre csak a bocsánat járt a fe-jemben, amiről lemondtam. Arra gondoltam, hogy már volt nálam annyi, amennyi.
Hát akkor, mi a fenét keresek én itt az él-vezetek között? Érti ugye?
‒ Értem, uram. Maga egy amolyan kereső.
‒ Micsoda?
‒ Kereső, uram. Tudja, a legtöbb ember itt csak vásárló. Bejönnek ide, leveszik a polcokról, amiről úgy gondolják, hogy kell nekik, és már mennek is a kasszához.
‒ Ez ilyen egyszerű?
‒ Annak tűnik, ugye? Pedig… Nézze, mindannyian abban a hitben járnak-kelnek, hogy pontosan tudják, hányadán állnak, miben foglaltatnak az igényeik és, hogy pontosan tudják, mit akarnak. De valójában…
‒ Nem tudják?
‒ Persze, hogy nem. De épp ezért is nem tartanak igényt semminemű felvilágosításra. Nehogy változtatniuk kelljen a kényelmes elképzeléseiken. Noha szem-mel láthatóan azokat sem ők maguk fejlesztették ki, csupán rájuk öröklődött. Te-hát következetesen nem vizsgálgatják a termékek összetételét, a szavatosságát,
nem győződnek meg a származási helyéről, a gyártó referenciái felől, a legkevesebb vásárlót pedig éppenséggel az ön által kifogásolt minőség és az egészségre káros hatások érdeklik. Csak összeszedik a holmijukat, és mennek.
‒ Ez döbbenetes! De… miért mondja ezt el nekem?
‒ Nem tudom. Igazán… Valójában ellenkezik a Ház szabályzatával… Zavarban vagyok… Nekünk nem az a dolgunk, hogy leleplezzük a termékek gyártóit és magát a terméket. Nekünk el kell tudni adni azt. Elvégre a termékkel együtt a gyártót is eladjuk, a gyártóval együtt pedig önmagunkat. A Házat. Tudja, a Ház hitele a legfontosabb. A Ház hitele mindennél előbbre való.
‒ Értem. És köszönöm a közlékenységét. Még senki nem volt velem ilyen őszinte. De az alapján, amit elmondott… a Ház hitele… hogy is mondjam…
‒ Igen, én is úgy érzem, de… már így is sokat mondtam… Eh, nézzük csak! Szóval nem talált az igényeinek megfelelő élvezetet.
‒ Nem, sajnos.
‒ Pedig nagyon sok időt fordított az alapos kutatásra. Az lehetett a baj, hogy közben mindvégig a bocsánaton járt újra az esze.
‒ Teljesen igaza lehet. És tudja, meg-néztem újra a bűntudatot is. Találtam belőle egy kisebb kiszerelésű, egészségesebb fajtát. Ahogy a kosárba tettem, rögtön éreztem, hogy emellett már futni fogja egy kevés bocsánatra is. Ezért jöttem vissza újra az ön pultjához. Mert rá-jöttem, hogy ez az élvezetkeresés csupa hiábavalóság volt, merő időpocsékolás. Most, hogy itt állok, már nagyon bánt, hogy ennyi energiát elpazaroltam rá. De most már határozottan tudom, mit akarok. Már megvan minden hozzávalóm az újrakezdéshez, csak a bocsánat hiányzik. Siettem is vissza kegyedhez, mielőtt be-zár a bolt. Kérem szépen, tehát… egy kevés bocsánatot kérek.
‒ Sajnálom, uram… elfogyott.
Mályi
2019. március 23. (03:51)
Javítva
2019. április 4. (18:07) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
