PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN II.: EZZEL KELL SZAKÍTANI

NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN II.
Legutóbbi olvasó: 2024-05-01 18:33 Összes olvasás: 4314

33.	[tulajdonos]: EZZEL KELL SZAKÍTANI	2024-01-30 15:33
EGY ÉVES FACEBOOK-EMLÉK Ebben - sűrítve - minden benne van. Kis rövid esszencia az élet "lényegéről". ----- 134. DISCIPLE - Master! What is happiness? MASTER - Grandfather dies. Son dies. Grandson dies. The disciple did not understand. Finally, he was enlightened. If the grandson or the son dies first, it is unhappiness. --- TANÍTVÁNY- Mester! Mi a boldogság? MESTER - A nagyapa meghal. A fiú meghal. Az unoka meghal. A tanítvány nem értette. Végül megvilágosodott. Ha az unoka vagy a fiú hal meg előbb, az a boldogtalanság. ------- ------- Hogy mi akar ez lenni? Talán a keresztyén-poklos szenvedéskultusz megtagadása mellett a "törékeny fehérember" hamis mítoszának megtagadása is. Utóbbi még Rhiannon Giddens, az afro-amerikai-indián-ír énekesnő egyik jegyzetében is visszaköszön. "Milyen törékeny a fehérember". Mintha Franz Kafka problémás művészetére célozna, pedig ez csak a nyugati fehérember törékenysége, s nem a kelet-európaié. Hiába akarják az epigonjai egyetemesnek kikiáltani ezt a fajta cizellált törékenységet. Már rögtön cseh pályatársa is jó ellenpéldája ennek. Jaroslav Hašek. Az ő lebírhatatlan, legyőzheteteln, megalázhatatlan, kafkai alávetettségbe kényszeríthetetlen humora. A kelet-európai fehérember nem törékeny. A legyőzött fasizmus és kommunizmus már mögöttünk. Az alábbi angol szövegben ezt fogalmaztam meg. (A montázs nagy képén és a hosszú kicsin a kisebbik fiam, mellette "öreg szülei" (még fiatalon). ------ To Rhiannon Giddens! I read somewhere at you that "the white man is fragile". No. The overcivilized man is fragile. No matter what your skin color is. "Back to nature!" The Eastern European white man is not fragile. Defeat of fascism and communism are behind us. (He is my younger son.) Hozzávetőlegesen és több áttételen keresztül, valahol Kukorelly elégedetlensége is erre utal a kortárs irodalommal szemben. A Kafka-utánérzésekben tetszelgő "csinált" irodalmi problémázgatás a kortárs regényekben mint drog dózis hat az erre fogékonyakra. Tömegigénnyé válik. Azonban nem biztos, hogy az irónak, az igazi írónak, ezt kell kielégítenie! Hiszen Odüsszeusz már 2500 éve is alig győzte a hajójára visszaterelni tényeleges drogfogyasztókat, akik Észak-Afrika partjainál megízlelték a lótuszt. A drog-problematika legalább ennyire régi. Átvitt értelemben is. Mert a szenvedés-kultusz is egyfajta "ópiuma" a népnek. A jóeső édesbús irodalmi szenvedés "fogyasztása" tömegigény. De csak a "lótuszevőké" és nem egyetemes szükséglet! Mert a lótuszt elutasítóké (átvitt és tényleges értelemben) egy másféle tömegigényt jelent. Az illúziók helyetti valós örömök valós életformák valós értékek iránti olthatatlan vágyakozásét. Hasonló ez a vallási fanatikusok tisztaság utáni vágyakozásához. Azzal a különbséggel, hogy sem vallásra sem fanatizmusra nincs szükség hozzá. A vallást egyfajta "paradicsomi" természetkultusz és természet-otthonosság mindennapos jóérzete jelenti (az ilyen ember "nem űzetett ki az "paradicsomnból": ez az alapvető életérzése), a fanatizmust pedig az élet lebírhatatlan óhajtása jelenti. Nem érez halálösztönt. Viszont az éretten bekövetkezett elmúlás nem is rémíti el. Én reggelenként a borotválkozó tükörben látok egy ilyet... Többé-kevésbé ilyet... Inkább ilyet, mint az ellenkezőjét... Nehéz erről beszélni direktben. Műben könnyebben nehéz. Az biztos, hogy az ilyen ember, nem egy: "engem vigyen fel a padlásra"- típus. (Vagy nem a "Celeb vagyok ments ki innen!") Hanem ő az, aki vízből ment ki mást. Vagy ölben viszi az ablakhoz a haldokló nagymamát. Kinőve minden infantilitást. És itt jön az európai művészet egyik legnagyobb félreértése: "A művész gyermek"! Nem. A felnőtt a "gyermek". Aki játszik, akit "játszásra" (megjátszásra) kényszerítenek. A gyereket még nem lehet! Vagyis kettőjük közül ő a komolyabb. A gyerek játék közben "valóságokat" él át. Nála vérre (könnyre) megy, ha feldől egy-két játékfigura. S nem tud veszíteni. Mit is ír Rilke? "Ha egy nap belátjuk, hogy (...) hivatásuk megmerevedett és nem függ össze többé az élettel, miért ne nézzünk rájuk továbbra is gyermekként, saját világunk mélyéről?" Fejből idéztem. Középről kimaradt egy szó - de a lényeg benne van. A kortárs irodalom szenvedés- és áldozatkultusza gyermeteg. "Alpolgári" gyermeteg társadalmak túlkoros gyermekolvasóinak való. Napi "probléma-drog" függőségük kielégítésére. Vajon az ókori Róma irodalma milyen lehetett, a birodalom bukása előtti évtizedekben? Hasonló? Az antik görög irodalom még nem ilyen volt. (Nem gyermeteg, nem "engem vigyen fel a padlásra"!) Kukorelly nem véletlenül idézi az egyik reformkori szerzőnk könyvajánlását: "Csak klasszikusokat amice!" És akkor még nem is beszéltünk a Közép-és Kelet-Ázsia irodalmáról. Az ókori hőseposzok lebírhatatlan vitalitásáról. Poszt- posztmodern korunkban és a világzene évszázadában MINDEZ egyszerre hat és létezik az Internet segítségével. Okvetlenül hatnia kell a tudatunkra. Az életérzésünkre. Az irodalmi attitűdünkre. A tartalomra, ami kikívánkozik belőlünk. S a formára, amit a tartalom meghatároz. (Nyilván utóbbi eltér majd azoktól a formáktól, amit az általános nyugati gyermetegség, a felnőtt kényszerjátékok és kényszerképzetek tartalmai határoznak meg. Kassák színrelépésekor is ez történt. Kikerülve a nagyvilágba a "magyar vágyakkal, amelyek elülnek majd fölhorgadnak megint", de főleg a magunkkal vitt közép-európai vitalitással természetes, hogy ha utoljára szállunk be a forgóajtóba, akkor elsőként fogunk kilépni rajta. Ez megvan, ugye? Hiszen - utoljára - bepréselni magunkat a forgóajtóba azzal jár, hogy a perem legszélén jut csak hely, de ez egyben - tényleg - azt elenti, hogy az ajtó megnyílásakor elsőnek fogunk tudni kiszabadulni! SUMMA SUMMÁRUM: "másképp vagyunk összerakva" mint a nyugati fehérember. Jobban hasonlítunk az antikvitás déli fehéremberére, ha... és amennyiben... Többet is mond az antikvitás életigenlése, és életderűje nekünk (nekem mindenképpen), mint a függőségek rabságába esett gyermeteg nyugati embernek. Egy éves londoni kisunokámnak majd ezt a tudást akarom átadni. Útban lévő kishúgának szintén. Mert a szülei is nagyyjából így érzékelik a dolgokat, ha nem is tudatosult bennük. Vagy mégis milyen lehetne ő? Tessék csak megnézni! Kafkai? Rossz vicc lenne. És ennek semmi köze a zsidó származáshoz. (Ha az unokám zsidónak született volna, akkor sem lenne "kafkai".) A túl törékennyé finomodott nyugati probléma-kultuszhoz viszont Kafkának sajnos annál több köze van! S nekünk most ezzel kell szakítani!

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!