NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 19:33 Összes olvasás: 27793| 61. | [tulajdonos]: EZ A PRÓZA NEM A SZABADVERS | 2018-09-12 11:32 | Payer Imre üzenőfalán találtam meg egy réges-régi novellámat! Na ilyen a próza, Frady Endre, nem olyan, mint a szabadvers.
Ennek bemutatására alkalmas.
Tehát
1.)
ez a "nem szabadvers szövegem" és nem a szabadvers szövegem "a próza".
2.) A "sakátanya szöveg" pedig - amely az érveim ellenére az érvelő személyét támadja - hiszen akkor az érveivel már nem is kell foglalkozni - eszembe juttata a régi, itteni "bender-log" beszédet. Weinberger próbálkozik valami olyasmivel M. SZabó Mihálynál, hogy minden érvem mögött "én, én én".
Nem.
Mindig szerző, szerző, szerző!
Én a Dokk-on - magánemberként - nem vagyok jelen. Még vacsorázni sem mennék olyan "lakomára" ahol nincs felolvasás, hiszen még a Petronius megírta római Trimalchio is rendezett felolvasást a lakomáján, pedig ő csak egy felszabadított rabszolga volt.
Nem én járok embei szimpátiából vacsorázni, nem én keresem emberi szimpatikus társaimat itt, hanem ő! Mert mit kezdhetnék velük, itt, ha gyatrán írnak? (Elvégre ez nem "a civil fecsej", hanem egy "irodalmi kikötő". Vagy hagyjuk, hogy a "kicsivel megelégedők" matrózkocsmát csináljanak a Dokk-ból, s mi, akik a Parnasszusra készülünk (legalábbis elvileg, mert nem mi döntjük el, hogy ott vagyunk-e már, de legalább az útirány világos) menjünk "matrózkocsma lapba"?
Minek?
Hiszen ezért jött létre a Dokk!
Cserhalmi György mondta, hogy ő főiskolás korában elhatározta, hogy csak barátokkal fog dolgozni. Aztán rájött, hogy a barátok nem mindig szakemberek.
----------------
2006.12.28 17:10 Pálóczi Antal -- Asszír Istennő?
Válasz erre A bender-log beszéd eszembe juttatta egy országos napilapban megjelent régebbi novellámat, amelynek bohémes alakját Payer Imrérõl mintáztam. Idegépelem!
AZ ÉTLAP VÉGIGEVÉSE
Közben két különös figura jött a desszertes asztalhoz, ahol Ervin állt. Egy nagydarab, tüske hajú alak és egy vékony, markáns arcú, aki hosszú haját bohémesen fésületlenül viselte. A nagydarab kissé merev testtartása elárulta, hogy a szmoking nem megszokott öltözéke. A vékony ezzel szemben otthonosan mozgott ruhájában, mert egy kétes zakót hordott szmokingként, gyûrött inggallérján ferdén álló csokornyakkendõvel. Ervint a rossz megjelenésû figurák nem érdekelték de a beszélgetésükre felfigyelt. A nagydarab egy általa írott újságcikket hozott szóba, amely egy napilapban az estélyt harangozta be és az étlapot is közölte. A vékony szerette volna végigenni a menüt és tudni akarta, hogy mit adnak. Végül fellapozták az újságot. Beszélgetésükbõl kiderült, hogy a vékony alak egy másik lapban ír majd tudósítást az operabálról.
Firkászok, gondolta Ervin. A szívós munkával matematika tanárból átképzett könyvelõ, fõkönyvelõ majd tõzsdemilliomos. És némi lenézéssel arra gondolt, hogy e „dzsungelben”, ahol most õ és más gazdagok a „nagyvadak”, ott az ilyen firkászok a „bender-log nép”: a dzsungel majmai. De aztán kiderült, hogy a vékony alak most írja negyedik verses kötetét, a nagydarab pedig novellákat publikál. S hogy õk ketten, legalábbis a személyiségük lényegét tekintve olyasféle hírlapírók, mint a békeidõk kávéházi szerzõi, akik újságírók és szépírók voltak egy személyben. A nagydarab ekkor Mikszáth Kálmán Vacsorapárt címû írásából idézett, s Ervin találva érezte magát. Mert Mikszáth karcolata pénzemberekrõl, politikusokról, száz évvel ezelõtti „nagyvadakról” szólt. Akik elvbarátként jártak össze vacsorázni és nem csináltak együtt semmi mást – csak ettek.
A nagydarab talán szellemi csemegének szánta a „Vacsorapárt” záradékát az étlap végigevése elõtt. Vagy valamilyen egyéb, ismeretlen okból idézte: „És nem maradt itt ebben a szobában miutánunk semmi egyéb, hiába voltunk derék emberek, okos emberek, nevezetes emberek, csak a megsárgult plafon. Az a kis sárgaság fogja megmutatni, hogy ide jártunk és szivaroztunk. De egyszer azt is bemeszelik, és akkor nem marad semmi.”
Ervin meghökkent. S hirtelen alaposabban vette szemügyre a nagydarab novellistát és a gyûrött ruhájú költõt, hogy megjegyezze arcukat. Mert – gondolta – ha ezek itt tényleg tehetségesek, ha az, amit írnak fennmarad, akkor mégis inkább õk a „nagyvadak”. S akiket eddig gondolt nagyvadaknak, önmagával az élen, a dzsungel „bender-logjai.” Mert e két szerzõhöz képest percemberek csupán. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
