NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 09:25 Összes olvasás: 27810| 192. | [tulajdonos]: KUKORELLY TÉVES ESZMÉJE | 2024-03-14 10:59 | Kukorelly Endre a facebookon tévedésből egy hamis okoskodást osztott meg, az alábbi fotóval és szöveggel.
Amit lentebb ezekkel az érvekkel – és ezzel a novellával – igyekeztem megcáfolni, szerintem eredményesen.
---------
Forrás:
Lelki szabadság gondolatai.
"A képen az első három farkas a beteg vagy öreg, hozzájuk igazodik a csapat sebessége.
Utánuk 5 erős állat vonul, ők a testőrség.
Középen vannak az anyák, az átlagosak és a fiatalok.
Utánuk újabb öt verőlegény vonul, akik figyelnek és beavatkoznak, ha kell.
Leghátul megy a falkavezér.
Aki nem főnök.
Ő mindenkit szemmel tart, mindenkire vigyáz.
Ő a falka védelmezője.
Ha valaha is igazi vezető akarsz lenni akkor nem előre kell törnöd, hanem gondoskodnod kell mindenkiről a falkában!" (Idézett szakasz vége.)
------------
Válaszom:
Ez teljesen téves. Egyszerűen felhasználhatatlan.
Nekem ez a szakterületem. Az alábbi fotóm igazi farkassal ábrázol a novellám előtt. Akkoriban a kaposvári mezőgazdasági főiskola állattenyésztő szakára jártam (még az ELTE előtt). Neveltünk igazi farkast.
Pontosabban a barátaim nevelték, én pedig betársultam.
Egész addigi életemben farkas etológus akartam lenni. Mindent tudok róluk, ami hozzáférhető az angol szakirodalomtól kezdve a török hegyipásztor videókig.
A facebook fejlécemen a kisebbik fiam malamut kölykök között mint Maugli ül.
A malamut az egyik leginkább farkasra emlékeztető kutya. Nem tud ugatni sem. És talán az én tenyészetemből az egyik kölyök (vagy ha nem az, akkor egy másik) csecsemőt ölt Csepelen a '90-es években. (A farkasnőstény ezért nem engedi az odúhoz a hímet hetekig.: eleinte zsákmánynak nézik saját kölykeiket. Akkoriban mutatta be a National geographic az indiai gyermek-gyilkosságokról forgatott filmet. Sokáig nem tudták, milyen állat viszi el a gyerekeket.
Leopárd?
Hiéna?
S kiderült, hogy a farkas.
Először el sem akarták hinni.
Ekkoriban írtam az alábbi novellát.
És igen - veszélyes lehet a csecsemőkre a kutya is, de a farkas mindenképp. Mert kb. úgy tekint az emberre az erdőben, mintha medvék lennénk. S mivel újabban nem vadászunk rájuk, ez egyre inkább így lesz. A kisgyerekeinkre tehát medvebocsként tekintenek majd. Azt levadássza, ha teheti. Nem lesz szabad egyedül bóklászniuk "farkasos" helyen. Ezt tudomásul kell venni.
A farkas: - farkas.
Pont ezzel kell megtisztelni, hogy visszaadjuk neki a húsevő státuszát. A téma esszét követelne, de most nincs hely és nincs idő... // Ami lényeges: nem szabad a természetet antropomorfizálni! Nekünk újmoderneknek, KELL egyre természetesebbnek lennünk. (Nem a természetet kell hozzánk denaturálni.) // Mi a fals a fenti okoskodásban?
1.) A farkasfalkák családi méretűek.
Egy szülőpár, az átlag ötből átlagosan életben maradt 2-3 könyök, esetleg egy-két nagybácsi vagy nagynéni... Ennyi. Vagyis 5-8 fős egy-egy átlag falka.
2.) A képen húsznál több farkast látunk.
Vagyis a téli vadászatokhoz alkalmilag összeverődött nagyfalkát - DE EZ NEM EGY FALKA, EGYETLEN HIERARCHIÁJA. Mint a képet aláíró meseköltő állítja. Babazsúrt berendezve, ízlése vagy "feminenciája" szerint (a nyilvánvaló cél az alfadominancia-hagyomány szétbeszélése, hogy íme mégsem.. stb.)
PEDIG VALAHOGY MÉGIS AZ VAN.
A képen a téli "alkalmi" nagy falkát több családi falka alkotja. Három, vagy talán négy... ezért különülnek el a farkas csoportok, mindegyik élén a maga alfájával. Ez lehet nőstény is és sosem a legerősebb, hanem a legádázabbul vehemens, a legkezdeményezőbb, leggyorsabb, legtalálékonyabb farkas lesz a vezető. Amíg meg nem sérül. Mert akkor elkamózzák tőle. Vagyis a "nagycsapat betegjei, legyőzött alfái, kiszorított riválisai - ELEVE - nem haladhatnak elöl. Hátul igen.
A lemaradó farkas elpusztul vagy magányos farkas lesz és hosszabb-rövidebb tengődés után döglik meg.
Jurán Vidor Ordasok című szakkönyvének egyik fejezete, orosz esetleírásokat tartalmaz, s egy szánkózó gyerekekre támadó farkas esetében megemlíti a csaknem teljesen lekopott fogakat.
Vagyis talán épp ezek a lemaradó magányos farkasok lehetnek veszélyesek, ránk, vagy a gyerekinkre nézve.
Hogy a farkas félne az embertől?
Csak ott, ahol vadásszák őket. Ahol nem, ott egyre jobban elszemtelenednek. Erdély egyes havasaiban kijönnek a nyájak széléhez terepszemlét tartani. A feléjük dobott juhászbottól megugranak de nem hátrálnak. A kutyákat maguk után csalják a bozótba és egyszerre több oldalról rájuk támadva széttépik, kibelezik őket. Nézd az alábbi 1.) klipet: mekkora küzdőképességgel rendelkezik egyetlen farkas öt kutyával szemben.
https://www.youtube.com/watch?v=07tNjWCspKE
Ráadásul szereti a kutyahúst. Vannak olyan farkas nemzedékek, amelyeket Erdélyben az anyjuk már eleve visszaöklendezett kutyahússal kezdett el táplálni. A falvakból a láncos kutyákat lopják.2.) Egy ilyen klipem is van. Hallgassátok meg a haldokló kutya sikolyát! https://www.youtube.com/watch?v=CPxfbUegUMU
Ebből nem az következik, hogy akkor félni kell tőle vagy haragudni rá. Ebből az következik, hogy vissza kell helyezni a valóságos státuszába. S nem szabad antropomorfizálni. Mint a rókát itt a XXII. kerületben, amelyről az elvarázsoltak már-már azt gondolják: ő Vuk, "aki" szinésznő-hangon beszél.
Summa summárum: Arisztotelész ugyan azt írja a Poétikában, hogy nem esztétikai kategória és tévedés, ha az író nem tudja, hogy csak a gímbikának van agancsa, a szarvastehénnek nincs. S művében tévesen szerepel. A fenti farkastanmesében viszont "politizélési" okoskodás szerepel. Nem árt pontosítani.
-------------
Pálóczi Antal:
BUNDI
Úgy ugrott a levegőbe, mintha egy mókus és egy versenyló keveréke volna. Vörhenyes szőre puhán hullámzott közben és a farka félrebillent az igyekezettől. A kutyafélék mind így egerésznek. Ha meghallják a hó alatti járatokban neszelő zsákmányt, fölugranak majd meredek szögben alávetődnek, hogy rájuk rogyaszszák a havat.
A kifülelt egér azonban most gyorsabb volt nála.
Izgatottan kapart. A hóra száraz fű és földmorzsalék repült. A fagyott föld nehezen engedett, csak az orra hegyét tudta beledugni az egérlyukba. Néhányszor beleszimatolt, horkantott, majd ismét kapart.
Mögöttünk, a folyásiránnyal párhuzamos hosszú dombon a kertváros szélső házai sorakoztak. Telkeik a patakig értek. A legutolsó háztól indultunk szokott sétánkra. Visszanézve láttam, hogy barátnőm anyja éppen akkor tolja ki a babakocsit a házból a teraszra, ahol fekete vászon hátizsákomat hagytam, hogy barátnőm nővérének hat hónapos gyerekét levegőztesse. Feltűnt, hogy a szél a ház mögé viszi a kémény füstjét.
Nem akartam már a sétánk elején ott ragadni, hiszen még csak a befagyott patak liget-erdejében jártunk, ezért hirtelen futni kezdtem a dombon fölfelé, a tölgyes irányába, mintha üldözőbe vettem volna valamit. Közben cuppantáshoz formált szájjal, de a beszívott levegőt hosszan megsivíttatva, egérsírást utánoztam. Azonnal a nyomomba eredt, s izgatottan szimatolt mellettem a levegőbe, majd cserkésző futással megelőzött, s orrát a hó alól itt-ott kibukkanó fűcsomók fölé tartva, zegzugos kanyarokkal körberohant a terepen.
Végül megállt és rám nézett, mire én is megálltam, s ekkor hirtelen a ház felé kapta a fejét.
A ház festői látványa a megkapó szemközti domboldalon olyan erővel hatott rám, hogy meg kellett egy pillanatra állnom. Megérezvén, mennyire szeretem Kaposvárt. Ahol az ELTE előtt az állattenyésztési főiskolára jártam. S ahol azokban az években az ország legjobb színháza működött. Itt tartottuk őt, védencünket – láncon –, mert az udvarokhoz, a patakkal határolt oldalon, abban a városrészben nem építettek kerítéseket.
Ismét rám nézett, majd ügetni kezdett, de nem felém, hanem vissza a házhoz, s olyan gyorsan, mintha üldözne valamit!
– Istenem! Felsírt a gyerek! – hasított belém.
Ráüvöltöttem, hogy álljon meg! Torkom szakadtából ordítottam a nevét, de ettől csak még gyorsabban vágtatott. Most én is rohanni kezdtem s a szememet a teraszon hagyott babakocsira szegeztem.
Olvastam, és vele is tapasztaltam, hogy a háznál nevelt farkasok, miután elérik az ivarérettséget, elveszítik félelmüket az emberrel szemben s előbb-utóbb megkezdik dominancia harcukat, mint most ő, az alig egy éves növendék e lázadással! S úgy véltem, a velünk szemben is lázadó farkas a gyerekekre még veszélyesebb! Egyre kevésbé hittem a "Maugli-történetekben" (s azóta dokumentálta a National Geographic TV-filmje is, hogy Indiában a farkasok időnként gyermekeket zsákmányolnak, ellentmondva az amerikai és az európai farkas visszatelepítésén fáradozó tudósoknak és természetrajongóknak). Én valamiért már akkor is úgy véltem, ha csecsemőt találnának a farkasok, fölfalnák, mégpedig, egy halálos fejharapást követően a has lágy részeivel kezdvén a lakomát (ahogy azt a National Geographic filmjében évekkel később valóban láttam).
Farkasunk a befagyott patakot, bár a kert alatt kiszélesedett, egyetlen ugrással ugrotta át, s már a hosszú telken inalt fölfelé, mikor én még csak a jégen óvakodtam, a legvadabb képzetekkel a fejemben. Tudtam: a következő pillanatban ordítani kezdek, hogy a háziak kijöjjenek, csak érjek közelebb, hogy meghallják. Egy pillanatig a lombtalan gyümölcsfák eltakarták előlem, de már ott is volt a teraszon a babakocsinál, és nagy lendülettel rávetette magát – a hátizsákomra. Abban hordtam neki az ételmaradékot a főiskolai menzáról. Aznap krumplifőzelék volt az ebéd fasírozottal. Mindig séta végén szoktam megetetni, hogy a kis erdőből könnyebben haza csalhassam. Már messziről láttam, hogy szétszedte a hátizsákot s valahogy a lekötözött fedelű fazekat is kiszabadította. Mert csak falt és falt vadul, miközben farkát behúzta hátsó lábai közé. A kicsi a babakocsiban nem sírt, úgy látszik, hallucináltam. A ház előtt, a kémény füstjének szagát megérezve rájöttem, a széljárás megfordult közben, s már nem a ház mögé, hanem elé, egyben felénk fújta a füstöt – és ezek szerint a fasírt szagát –, bár ezt csak a farkas szimatolta meg.
Fölértem én is a teraszra. Hagytam, hadd egye meg az egészet. Mindig meg kellett ezt várni, mert ha evés közben zavartuk meg, a kezünkhöz kapott. Láttam, a hátizsák csatjának szíját harapta szét, kicsit megtépte a vásznat is, mire a zsák szétnyílt, s már csak a fazék lekötött fedelének madzagját kellett elrágnia.
A kisbaba aludt. Persze – gondoltam –, a sírásra Ágota néni biztosan kinézett volna.
Zörrent a teraszajtó. Barátnőm édesanyja kilépett.
– Bundi – mosolygott – megéred a pénzed!
– Na gyere, Bundi – fogtam meg óvatosan a nyakörvét, hogy ládából rögtönzött „kutyaházához” vigyem és megint láncra kössem. Muszáj volt ezen a hülye néven hívni, hogy a háziak és a szomszédok elhiggyék: – kutya. Két hétre könyörögtem be ide. Miután a közeli faluból, ahol barátaim a ménesgazdaság udvarán tartották, el kellett hozni több tucat baromfi, néhány macska és a mezőőr kutyájának a megölése miatt.
Az állatkert két héten belül ígérte a szállítókocsit. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
