Mert már nagyon sokszor, nagyon sokat írtak róla, és mégsem eleget. Mert
megfejthetetlen – még a legnagyobb és legérzékenyebb tudományossággal is - ,
miért hat ránk egy vers. Vagy úgy, hogy azt érezzük, helyettünk mondott ki
valamit, ami bennünk feszül, de nem tudjuk kifejezni, kibontani magunkból; vagy
úgy, hogy „aha!” élményünk van: „hiszen ezt mondtam én is”, pedig dehogy
mondtam ezt, csak valami hasonlót; vagy úgy, hogy ellentmondásra sarkall,
továbbmenve talán még tettre is, az esztétikai élményt kötelességgé erősítve.
Mi hát a vers? Nyilvánvalóan a beszéd valamilyen szervezett, rendezett formája.
A rendezés első, feltűnő jele a TÖMÖRSÉG: akár két sorban is le lehet írni azt,
amit – egy másik író, prózaíró – egy regényben fejez ki.
Lássunk egy példát:
Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.
Ez annak a Petri Györgynek a Mondogatnivaló-ja, aki ugyanezt a börtönélményt,
bezártságélményt hosszúversben is megírta, többször is, például a korszak (a
hatvanas évek) egyik legkiemelkedőbb versében, az Ismeretlen kelet-európai
költő verse 1955-ből címűben, amiből csak egy részletet idézek:
Vastag por alatt
a meleg
padlástérben hallgat
egy szétszerelt világ.
…
Áttüzesedett
kohók, megfeszült kötelek
kora felett
tétova jelen
- alásüllyedő por – lebeg.
És a Zátony-ban, amelynek csak az első szakaszából idézek, azt se teljességében:
A gáz ideje ez, amely kisüvítsen,
a ház ideje, hogy összeomoljon,
hogy tetejét így lökje le magáról,
mint már-már élvező szűz
a büdös szájú, bamba katonát.
Az összenyomott rugó ideje:
hogy szétrepessze az üveg falát.
Az idő ideje!
Hogy üvöltsön és szétvesse magát.
Idő, a te időd.
A pusztulásé. – A bűnbánaté.
Idő, a te időd:
megtalálni
az ajtót, amely innen kifelé.
És megírják sokszor, regényben is, ugyanezt a börtönérzést, szabadságvágyat:
Lengyel József Igéző-je, egy szibériai kényszermunkára száműzött férfi minőség
alatti életének képei: párbeszédei egy magányos, de szintén büntetésből
kitelepített erdőőrrel és egyedüli boldogsága egy hozzá szegődött kutyával. Vagy
a szorongás nagyobb lélegzetű regénye, Déry Tibor műve, a G.A úr X-ben Petri
műveinek kortársa, 1964-ben készült ( a disztópia és a falanszter-regények,
G. Orwell 1984; A. Huxley Szép, új világ; R. Bradbury Fahrenheit 451 hatása alatt).
A tömörítés lehet műfaji követelmény is: a japán haiku terjedelme nem
haladhatja meg a 17 szótagot, ebben is ki lehet fejezni szorongást, hazaféltést,
leleplezni bűnöket:
Méltó hagyaték:
mocskos föld, víz, levegő,
letarolt erdők.
(Buda Ferenc: Civilizáció III.)
Lehet félteni a kultúrát:
Azt mondják: versben
kultúráról soha ne –
hanem? röfögni?
(Gergely Ágnes)
Még ezekben a nagyon tömör versekben is van a tömörítésen kívül még valami:
egy egyszerű ISMÉTLŐDÉS és egy egyszerű ELLENTÉT: itt a rövid sor, az 5 szótagos
ismétlődik harmadik sorként, és ellentétben áll a másodikkal, a 7 szótagos
hosszabbal. Ennek felismerésével elérkeztünk a vers másik két kulcsfogalmához,
az ismétlődéshez és az ellentéthez, azzal a kiegészítéssel, hogy minden
ismétlődés csak valami tőle eltérővel, ellentétben lévővel együtt érzékelhető.
Ilyen egyszerű és mindenki által állandóan tapasztalható ismétlődések magában
az ember organikus létezésében is vannak: a levegő beszívása és kifúvása, a
lépésnél a lábak mozgása (a lépő láb ellentéte a támasztó lábbal, majd ezek
váltakozása), a szív dobbanásának erős ill. gyenge érzületvezetése: a pulzus
működése. Ez az ismétlődésben rejlő váltakozás, az erős ill. a gyenge
összetartozó együttese maga a RITMUS.
Ezért néhány elméletíró magát a ritmust az organikus létből eredezteti. Mások a
természetből is (apály-dagály, nappal-éjjel, nap-hold stb.). Ismét egy másik
szemlélet kiemeli a munkavégzésben megfigyelhető hasonló kettősséget:
minden mozdulatnak van egy „erős íze” és egy „gyenge íze”: a kalapácsütésnél a
leütés és felemelés, evezésnél a lapát vízbe merítése majd kiemelése, a
jellegzetes „húzd meg-ereszd meg!” szinte minden megmozdulásunkban
megtalálható. Ezért gondolta úgy Ludwig Büchner, hogy a munkát könnyíti
a ritmikusan végzett mozdulatsor, főként a közösen végzett munkában.
Amennyiben közösen végzett tevékenységnek fogjuk fel az emberiség eszmélése
óta létező vallási rítusokat, amelyek cselekményében zene, tánc, szövegek (imák,
könyörgések, ráolvasások) együttesen jelen voltak – ez volt az elsődleges vagy
primér szinkrétizmus - , úgy a ritmus forrásának tekinthetjük a mindezekben
megnyilvánuló ismétlődéseket is. Egy igen korai szövegben, amelyet a filozófus
Thalész jegyzett fel az i.e. 7. században, és ő maga is különösnek tartotta a hallott
kis dalocskát, az éneklő munkájához, egy malom működtetéséhez kér segítséget.
A kérésben két elem ismétlődik: a felszólítás (imperativus) a cselekvésre és a
megszólított megnevezése (vocativus). A különös ténynek, hogy maga a tárgy, a
malom, a megszólított, magyarázata abban rejlik, hogy az animizmus korában
minden létezőnek, még a tárgyaknak is volt egy titokzatos erejük, maná-juk, amit
a működtetésükhöz életre kellett bűvölni az imákkal. Ezért őröl maga a malom
(de az éneklő a biztonság kedvéért megerősíti egy másik hatalmasság, a király
tevékenységével).
Ime a szöveg görögül:
„Álei műla, álei, kai gar Pittakosz álei, Megalász Mütilánász baszileuón.”
Saját szöveg – és szótaghű fordítási kísérletemben:
„Őrölj, malom, őrölj, mert itt Pittakosz őröl, aki most a király Mütilénén.”
Még mindig ez a kis szöveg a tovább vezető példa: mind a görög, mind a magyar
fordítás megszólaltat egy eddig nem említett ritmusfajtát: a nyelvi ritmust vagy
inkább hangzásritmust. Lássuk a fordítást képlettel, ahol az "U" a rövid, a "-"
a hosszú szótagot jelöli (a görög verselés e kétféle szótag váltakoztatásával él,
ezért a neve időmértékes verselés).
Őrölj, malom, őrölj, mert itt Pittakosz őröl, aki most a király Mütilénén.
- - U U - - - - - U U - - U U – U U - U U - -
Hosszú és rövid szótagok csaknem teljesen szabályos váltakozását látjuk, de hát
nem is lehet még tökéletes, hiszen a szöveg „szerzője” még nem költő, csak egy
munkavégző fohászkodó, aki még nem rendelkezik a hagyomány szentesítette,
rögzített ritmusú képletek ismeretével. De az ismétlődés jellegét és jelentőségét
tökéletesen megérezte.
Szepes Erika
(A következő részben az időmértékes költészet jellegével és kanonizált formáival
fogunk megismerkedni. Ebben a Bevezetőben a mintapéldákat a magyar
költészet klasszikusaitól vettem át, a továbbiakban a megfelelő formák mai
meglétének kimutatására a DOKK szerzőit is figyelembe veszem.)
| 
