...a madarak még mindig énekeltek, nem hullt a hó, s nem szakadt rám az ég.
Felhőrongya lógott fölém cafatokban mikor a mennyország befogadta, mert befogadta kicsiny lelkét.
Mikor elmentél nem szóltak harsonák, de a szívem üstdob volt a hantnál, és majd szétpattant mikor a fejemből a vér tócsaként körém szaladt, s virágkoszorúba font szirmok közé halt a szél.
Ma reggel a hintánál még láttalak. De lehet, hogy a szomszéd kislány intett felém, mosolygó, ártatlan szemekkel, mert nem tudta szegény, hogy akkor rám szakadt ez a nyomorult ég. Ököllel zúzta szét a legszebb percet: a születést verte bennem keresztre, s most itt térdepelek előtted, kit halálra nemzett az a szerelmes, gyilkos éj.
Mikor elmentél este, nekem minden semmivé lett. Pedig a madarak még mindig énekelnek, s majd újra hull a hó is, és a fehérbe öntött apró lépéseid nyomát, hogy el ne tapossam, magamba simítom, mint egykor a soványka reményt.
..de mikor elmentél Kedves, belém feszült a csend, a világ újra üres lett, és veled halt a józan ész.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.